FERENCVÁROS - PAKSI FC 2-0
Robbie Keane (FTC): - Korábban mindig nagyon kemény mérkőzéseket játszottunk a Paks ellen, a mai napon viszont nagyon jók voltunk, akár lőhettünk volna több gólt is, magabiztosan éreztük magunkat a pályán. A Paks számára is úgy gondolom, hogy ez egy nagyon nehéz szezon, de ettől függetlenül nyilván egy nagyon nehéz meccsre számítunk ellenük mindig. Bosszant a kiállítás, hiszen egy magyar játékosról beszélünk. Nagy Barnabás is ott volt ma a kispadon, de nem volt elég jó állapotban ahhoz, hogy játsszon, ezért kellett Grubert a bal szélen játszatni. Nyilván sajnálatos a második sárga lap ilyen szempontból, hiszen kiesett még egy magyar a pályáról. A második félidőre taktikailag változtattunk pár dolgon, ekkor jobban tudtunk dominálni. Úgy gondolom, hogy a középpályával lehet igazán megnyerni mérkőzéseket, hogyha ott sikerül dominálnunk. Nyugodtan éreztem magam a mérkőzés során, úgy gondolom, hogy mi irányítottunk, és az, hogy egy pontrúgásból sikerült félidő előtt megszerezni a veszítést, a legjobb pillanatban jött. Akár lőhettünk volna több gólt is, akár négyet, ötöt is, de összességében a szezon ezen szakaszában a legfontosabb a győzelem és a három pont.
Bognár György (Paks): - Ez egy nagyon sima meccs volt a Fradi részéről. Igaz, hogy pontrúgásból szerezték az első félidő végén a gólt, de több olyan lehetőség volt, amiből megszerezhették volna a vezetést. Mi megpróbáltuk játszani azt a játékot, amit szoktunk, megpróbáltunk kezdeményezően játszani, de nagy átütő erő ebben ma nem volt. A pályán ott volt 4-5 fiatal is, akik eljutottak legalább az Üllői útig, úgyhogy csúcson vannak. Visszatérő probléma volt ebben a szezonban az, amit az elmúlt években jól csináltunk, hogy a mérkőzések nagy részében rá tudtuk erőltetni az akaratunkat az ellenfélre, az most ezzel az átalakulóban lévő fiatal csapattal nem tudjuk megcsinálni, csak 5-10 percekre, leegyszerűsítve, nem tudunk dominálni a meccsek nagy részét. Hogy miért? A Fradiban jobb játékosok voltak. Ha nem pihentek volna egy napot se, a mieink meg két hetet, akkor is a Fradiban vannak a jobb játékosok, kezdeményezőbbek, kreatívabbak és gyorsabbak is voltak. Nem éreztem semmilyen fölényt a részünkről a középpályán, az előre ívelt labdákat, amiket mi fejelgettünk vissza, azt is nagy részben a Fradi-játékosok szedték föl, Ami lehetett volna nekünk, hogy párharcokat nyerünk a középen, és egy nem felállt védelem ellen, első szándékból támadunk, de ezt nem tudtuk megcsinálni, mert szerintem a 75%-át a labdáknak a Fradi szerezte meg.
Mivel előre gondolkozunk, azért vagyunk átalakulóban. Ősszel több pontot szereztünk, mint amire számítottunk, tehát nyugodtan tervezhettünk. Itt azért egy Fradi ellen, az Üllői úton a pályán volt egy 20 éves kapus, de ott volt Horváth Kevin, Máté Csaba, Szendrei, Gyurkits, így egyszerre, ez azért mondjuk úgy, hogy kevésbé rutinos csapat, mint hogyha az eltiltott Szabó Jani, Papp Kristóf és mondjuk a rutinosabb játékosok is pályán lehettek volna. Nagy a kontraszt, nagy a különbség, azért amikor 4-5 fiatal van bent a pályán. A türelem most is megvan, Pakson azért nem szoktunk kapkodni. Vannak rossz periódusaink, vannak jó periódusaink, ezt én egyáltalán nem érzem, hogy velem szemben bárki is türelmetlen lett volna Pakson. Tehát ez szerintem a jövőben sem lesz probléma. Ez az év most egy kicsit gyengébbre sikerült, egy kicsit visszaesett a csapatjátékunk minőségben, eredményességben is, de hát ez velejárója ennek, úgyhogy én azt gondolom, hogy ezek a fiatalok, akik azért most már a keretbe bekerültek és játszogatnak is, szép jövő előtt állhatnak, csak valahogy össze kell őket rendezgetni.
Bognár megkapta azt a kérdést is, hogy kit ajánl a Fradinak, kit igazoljanak le a Paksból?
Bárkit, akiért pénzt adnak
- válaszolt a tréner nevetve.
DVSC - ETO FC 1-1
Sergio Navarro (DVSC): - Nagyon nehéz a Győr ellen játszani. Az egyik legjobb csapat ellen léptünk pályára a bajnokságban, boldog vagyok, csapatként meg tudtuk mutatni, milyen jók vagyunk. Megérdemeltük volna a három pontot, a második félidő alapján főleg, egyértelmű helyzeteink voltak, de végül iksz lett. Megyünk tovább, készülünk a következő mérkőzésre. Elégedett vagyok a cseréinkkel, Komáromi jól szállt be a meccsbe, sokat segítettek összességében a beállók. Gyors játékos, nagy szükség van rá a támadó harmadban. Az egy pont az egy pont. Van egy álmunk, azért harcolunk, készülünk a következő hetekre. Összességében elégedett vagyok és büszke is a srácokra, hiszen nehéz megtartani ezt a pozíciót, de megérdemli a társaság.
Borbély Balázs (ETO): - Nem vagyok bosszús. Nem lepődtem meg, hogy egy picit hiányzott a frissesség, nyolc napon belül a harmadik intenzív meccsünket játszottuk. Az első félidő taktikus volt, senki sem akart kockáztatni. A másodikban tényleg látszódott, hogy fogy az erőnk, Benbouali fejében ott lett volna a második gól, de bravúrral védett a kapus. Aztán volt egy hibánk, amiből gólt kaptunk, úgyhogy én azt gondolom, igazságos döntetlen született. Én mondtam legutóbb is, hogy semmi sincs lefutva, hét pont kell a kilencből –, egy megvan, még hatot szereznünk kell. (M4 Sport)
| # | Csapat | LM | Gy | D | V | Gk | P |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | ETO FC | 31 | 18 | 9 | 4 | 30 | 63 |
| 2. | FERENCVÁROSI TC | 31 | 19 | 5 | 7 | 28 | 62 |
| 3. | DVSC | 31 | 13 | 11 | 7 | 12 | 50 |
| 4. | ZTE FC | 31 | 13 | 9 | 9 | 11 | 48 |
| 5. | PAKSI FC | 31 | 13 | 8 | 10 | 12 | 47 |
| 6. | PUSKÁS AKADÉMIA FC | 31 | 12 | 6 | 13 | -2 | 42 |
| 7. | ÚJPEST FC | 31 | 11 | 7 | 13 | -3 | 40 |
| 8. | KISVÁRDA MASTER GOOD | 31 | 11 | 7 | 13 | -11 | 40 |
| 9. | NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC | 31 | 10 | 8 | 13 | -10 | 38 |
| 10. | MTK BUDAPEST | 31 | 9 | 9 | 13 | -7 | 36 |
| 11. | DVTK | 31 | 6 | 10 | 15 | -20 | 28 |
| 12. | KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC | 31 | 5 | 3 | 23 | -40 | 18 |