Honlapunk értesülései szerint Böde Dániel izomszakadást szenvedett, így hosszú ideig, akár hónapokig nem állhat majd csapata rendelkezésére. Információink szerint az sem kizárt, hogy a rutinos támadónak műtétre lesz szüksége, és hamarosan eldől, "kés alá" fekszik-e a játékos vagy sem.
Böde kiesése nagy csapást jelenthet a Paksnak, amely ugyan már inkább kiegészítőemberként számol a klubikonnal a pályán elmúlt szezonbeli góljai ellenére (idénybeli 5 tétmeccsén mindig csereként játszott a 39 éves csatár, összesen 112 percet) de még mindig a tolnaiak igazi vezéregyénisége, aki képes új színt és lendületet adni egy-egy mérkőzésnek.
A 40. életévét októberben betöltő futballista még májusban jelentette be klubjával együtt, hogy ebben az idényben még biztosan folytatja élvonalbeli játékos-pályafutását, de kérdés, a sérülés miatt mennyivel rövidül meg Böde talán utolsó szezonja.
Böde Dániel a Paks és a Ferencváros mezét viselhette az NB I-ben, 2-szeres magyar bajnok, 5-szörös kupagyőztes és 2-szeres gólkirály, a legutóbbi idényben 10 találattal segítette csapatát a nemzetközi kupainduláshoz.