A Ferencváros a visszavágón aratott 4-3-as győzelemmel és 6-4-es összesítéssel jutott túl az örmény bajnok Noah együttesén a Bajnokok Ligája második selejtezőkörében. Szokásunkhoz híven ezúttal is megnéztük, hogy látták a találkozót az ellenfél hazájában, ezúttal Örményországban.
A Golos Armenii arról írt, hogy "nagyon viharos csata alakult ki a meccs elején", utalva a 22 perc alatt született négy gólra. A lap szerint az első és a második zöld-fehér találat is nagyon "könnyű volt", és később is azt emelik ki, hogy az örmény csapat milyen ajándékgólokat adott az FTC-nek. Ezzel együtt összességében úgy látták, "a Noah tisztességes játékot mutatott egy erős ellenféllel szemben, és emelt fővel búcsúzik a tornától."
A MediaMax Sport Sandro Perkovic, a Noah edzőjének nyilatkozatát emeli ki, aki úgy fogalmazott:
Gratulálok az ellenfélnek a továbbjutáshoz, de gratulálok a játékosaimnak is, mert a mérkőzés nagy részében mindent beleadtak, amivel nagyon elégedett vagyok. Jó leckéket tanultunk, és remélem, hogy a jövőben hasznosítani fogjuk a tanultakat
– mondta Perkovic a mérkőzés után.
A Sportaran is parázs mérkőzésről és gólgáláról számolt be, amelyet - mint kiemelik - a zsúfolásig megtelt Groupama Arénában rendeztek. Az ArmSport végigküzdő Noah-ról, a fastnews.am pedig ugyancsak a találkozó gólgazdagságáról írt a tényekre szorítkozó cikkében.



