Fotó: vasasfc.hu
A Csakfoci úgy tudja, a Zalaegerszeg a Vasas 26 éves jobbhátvédjét szerezné meg.
Hat év után csapatot válthat a Vasas 26 éves játékosa, Hinora Kristóf. A jobbhátvéd az elmúlt években alapember volt az angyalföldieknél: egymás után 23, 28, 21, 29 és 25 bajnokin kezdett az adott bajnokságban, amelyek között egy NB I-es évad is akadt. Az előző idényben - amelyben végül a piros-kékeknek nem jött össze a feljutás - azonban csak hétszer játszhatott az első perctől kezdve, igaz, emellett 15-ször csereként is számítottak rá.
A Csakfoci úgy tudja, hogy Hinora most feljebb léphet egy osztályt, ugyanis az előző szezonban az NB I kilencedik helyét megszerző ZTE csábítja őt.
Hinora a 2018/19-es szezontól kezdve a Vasas játékosa, előtte egy idényt a Nyíregyházát erősítette, korábban pedig évekig az MTK-nál nevelkedett.
Olvastad már?
Óriási hír Újpesten: Új stadiont is kaphatnak a lilák - a klub elnöke erősítette meg
A lila-fehérek már vizsgálják a lehetőségeket, keresik az esetleges megfelelő helyszínt és a szurkolókat is bevonnák a döntésbe.
Elolvasom
Átigazolások
DVTK
Takács marad, Tamás mehet
A boon.hu információi szerint az egyszeres válogatott Tamás Márk külföldön folytathatja pályafutását, ugyanis arab klubtól van iránta érdeklődés. Úgy tudják, NB II-ben is Takács Péter irányítja majd a DVTK-t.
FTC
Keane-t a Slovan akarja
Komoly jelöltek a Slovan vezetőedzői posztjára: Robbie Keane is felkerült listára.
Puskás/Csákvár
Kooperáció
A Csákvár a következő idényben is a Puskás Akadémia fiókcsapataként szerepel az NB II-ben, azaz továbbra is kölcsönjátékosokkal, és kooperációs szerződéssel segítik az NB II-es csapatot a felcsútiak.