Az MLSZ alaposan kioktatta a csakfocit, de köszöni megtisztelő kezdeményezésünket

A csakfoci.hu az elmúlt hetekben a játékvezetői döntések kapcsán kialakult heves viták után javaslattal élt az MLSZ illetékesei felé, melyben azt kértük tegyék lehetővé, hogy a mérkőzéseket követően maguk a játékvezetők is megkérdezhetőek legyenek, és nyilatkozhassanak az újságíróknak.
Mokány Lajos 2017. október 3., kedd 11:35
A csakfoci.hu az elmúlt hetekben a játékvezetői döntések kapcsán kialakult heves viták után javaslattal élt az MLSZ illetékesei felé, melyben azt kértük tegyék lehetővé, hogy a mérkőzéseket követően maguk a játékvezetők is megkérdezhetőek legyenek, és nyilatkozhassanak az újságíróknak.
Szerző: Mokány Lajos 2017. október 3., kedd 11:35

Felvetésünket az is indokolta, hogy korábbi FIFA-játékvezetők jelezték, segítene a konfliktusok feloldásában, ha a játékvezetők adott esetben megvédhetnék magukat vagy egy-egy döntésüket.

Levelünket megírtuk, és elküldtük a JB elnökének, Berzi Sándornak, és az MLSZ sajtó osztályának. Utóbbi címre azért címeztük levelünket, mivel a szövetség a sajtó osztályán keresztül tartja a kapcsolatot a média munkatársaival. A levelet oldalunkon közzé is tettük, majd napokon keresztül vártuk a választ. Végül egy hét elteltével, a hétvégén megérkezett a várt válasz, melyben a szövetség részéről közlik velünk, hogy levelünk nem illeszthető az MLSZ döntéshozatali rendjét meghatározó szabályzati rendbe. Nem áll módjukba érdemben elbírálni és képviselni, de jó, ha tudjuk, hogy levelünkben több állítás valótlan, további több pedig vitatható.

A levelet többször elolvasva is nehezen tértünk napirendre az abban megfogalmazottak felett. Íme a levél, majd az követően a szerkesztőség által levont konzekvenciák, és felmerült kérdések.

Tisztelt Főszerkesztő úr!
2017. szeptember 22-én, 11:15-kor Berzi Sándornak küldött elektronikus levelére az alábbiakban válaszolunk, illetékességből.
Sem az Önök szervezete, mint javaslattevő, sem a nyílt levél eszköze, mint javaslattételi forma nem illeszthető az MLSZ működését, azon belül döntéshozatali rendjét meghatározó szabályzati rendbe, ennél fogva érdemben nem áll módunkban elbírálni és esetlegesen képviselni azt. Mindez független attól, hogy a levelében foglalt több állítás tényszerűen valótlan, további több állítás pedig vitatható.
Mindazonáltal köszönjük megtisztelő kezdeményezését, a szerkesztőség munkájában sok sikert kívánunk!
Üdvözlettel,
MLSZ kommunikáció

A tanulságok, amiket levontunk:

1. Berzi Sándornak felesleges levelet írni, ő nem válaszol a neki írt levelekre.
2. Az MLSZ-nek van döntéshozatali rendet meghatározó szabályzati rendje.
3. Valótlanságokat és vitatható állításokat fogalmaztunk meg, de nem árulják el, hogy mit.
4. Kezdeményezésünk megtisztelő volt.

A kérdéseink:

1. Melyik állításunk valótlan?
2. Melyik állításunk vitatható?
3. Milyen gyorsan válaszolnak, és milyen tartalmú választ írnak annak, akinek kezdeményezése nem megtisztelő?
4. Van-e értelme bármilyen ügyben, jobbító szándékkal a szövetséghez fordulni?
5. Végezetül kérdeznénk, hogy amennyiben szeretnénk, akkor miként tudnánk az MLSZ döntéshozatali rendjét meghatározó szabályzati rendjébe illeszkedni amúgy megtisztelő kezdeményezésünkkel?

Átigazolások
Liverpool
Profi szerződést kaphat a magyar tehetség
Az Index információja szerint hosszú távú profi szerződést kaphat a Liverpoolnál az akadémia magyar tehetsége, Farkas Erik. Erre az FA előírásai szerint decembertől kerülhet sor.
Örményország
Örmény kapus jöhet az NB I-be
Suren Meliksetyan információja szerint többek között francia első- és másodosztályú, illetve magyar klubok is érdeklődnek a Pjunyik örmény válogatott kapusa, Henri Avagyan iránt.
Ferencváros
Naby Keita
"Ez a futball, sohasem tudhatjuk, mi történik. Semmi biztosat nem tudok most mondani, csak hogy szeretem ezt a csapatot" - Naby Keita kölcsönszerződése az év végén jár le a Fradinál. (Mandiner)
Tovább az összes átigazoláshoz