Ahogyan a sorozat eddigi részében, úgy a Paks elleni Magyar Kupa-döntőben is Varga Ádám védi majd az FTC kapuját. A 25 éves, saját nevelésű játékos pályafutása legemlékezetesebb estéjére készül.
- Nagyon nagy tétje van, karrierem legfontosabb mérkőzése lesz, de a csapat szempontjából is nagyon fontos találkozó - kezdte Varga Ádám az M4 Sportnak. - A Ferencvárossal mindig kupákat kell nyerni, és most itt lesz egy ilyen lehetőség, úgyhogy mindenki nagyon várja. Jól sikerült a szezon a csapatnak és nekem is. Kaptam lehetőséget én is, amivel tudtam élni, örültem a teljesítményemnek. A kupagyőzelem hab lenne a tortán, ezért minden energiámat erre összpontosítom.
Rengeteg motivációm van, a Ferencváros a nevelő klubom, nagyon sok kupagyőzelmet és bajnoki címet átéltem szurkolóként. Gyerekként néztem a nagyokat, ahogy nyerik a trófeákat, és én is arról álmodtam, hogy ezt majd átélhetem játékosként, szerencsére ez most sikerülhet. Remélem, sikerrel vesszük az akadályt.
- A két legjobb formában lévő csapat került a döntőbe, a bajnokságban is fej-fej mellett haladtunk az aranyéremért. Masszív brigád, tudják, mit akarnak, direkt futballt játszanak. Az előző meccsünk is izgalmasan alakult velük, úgyhogy várjuk a találkozót.
![](https://www.csakfoci.hu/uploads/2024/05/441149844_856769539825351_4084222294574344689_n-768x432.jpg)
![](/uploads/2024/07/koh-e1721411789308-150x150.jpeg)
![](/uploads/2024/07/brodic_16x9-e1722009836158-150x150.png)
![](/uploads/2024/07/misleny-1-150x150.jpg)