Az EL-döntő után máris új cél: 10 éven belül BL-finálét rendezhet Budapest

Az MLSZ szóvivője, Sipos Jenő elmondta, az Európa Liga-döntő megrendezése jó ajánlólevél lehet egy jövőbeli Bajnokok Ligája-fináléra is.
Nyikes Zoltán 2020. március 6., péntek 11:10
Az MLSZ szóvivője, Sipos Jenő elmondta, az Európa Liga-döntő megrendezése jó ajánlólevél lehet egy jövőbeli Bajnokok Ligája-fináléra is.
Szerző: Nyikes Zoltán 2020. március 6., péntek 11:10

A Magyar Labdarúgó Szövetség szóvivője, Sipos Jenő volt a Digi Sport Reggeli Start című műsorának vendége. A műsorban a szóvivő beszélt 2022-es Európa Liga-döntőről, a jövőbeli célokról, valamint kitért arra is, milyen hatással van jelenleg az NB I-re a koronavírus.

– Nevezhetjük erős ajánlólevélnek egy BL-döntő megrendezésére, és mindenképpen sportdiplomáciai sikernek is – kezdte Sipos a 2022-es budapesti Európa Liga-döntő pozitívumairól. – Az MLSZ egyik legfontosabb törekvése, hogy kiemelt mérkőzéseket hozzunk Magyarországra, ennek a folyamatnak az első része a női BL-döntő 2019-ben, 2020-ban lesz az Európa-bajnokság több mérkőzése, 2021-ben az U21-es Eb, míg 2022-ben az EL-döntő. A nemzetközi szövetség illetékesei értékelik az MLSZ törekvéseit, hogy már Magyarországon is vannak olyan létesítmények, amik megfelelnek a szigorú követelményeknek.

A szóvivő kiemelte, reális lehet az esély arra, hogy tíz éven belül BL-döntő legyen Magyarországon.

Sipos kitért arra is, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség szoros kapcsolatban áll az orvosi testületekkel, az egészségügyi hatóságokkal és az UEFA-val is a koronavírus kapcsán.

– Jelen pillanatban úgy látjuk, nincs szükség azonnali intézkedésekre a bajnokság és egyéb versenyrendszerek vonatkozásában. Ha olyan jelzést kapunk, hogy bármilyen intézkedésre van szükség, azt haladéktalanul meg fogjuk tenni, de eddig még nem kaptunk ilyen jelzést, a tervek szerint zajlik a bajnokság – tette hozzá a szóvivő.

Átigazolások
Légiósok
Lisztest eladják?
A német Eintracht Frankfurt a kölcsönben az FTC-nél szereplő Lisztes Krisztián eladásából is bevételt remélhet a nyáron. (Frankfurter Allgemeine)
Videoton
Murka is marad
A Vidi alapembere, Murka Benedek is meghosszabbította szerződését a klubbal.
Bartosz Grzelak
Lengyel lehetőség
"Évek óta kapcsolatban állok lengyel klubokkal. Eddig nem lett belőle semmi. A gyökereim miatt az az álmom, hogy egyszer Lengyelországban dolgozzak" - mondta Bartosz Grzelak a TVP Sportsnak.
Tovább az összes átigazoláshoz