Fotó: Nieuwsblad

Anderlecht-Fradi: Ultimátumot kapott az edző, sorsdöntő napok várnak az ellenfélre

Belga sajtóhírek szerint a mostani hét két bajnokiján minimum négy pontot kell szereznie a brüsszeli csapatnak, ha Brian Riemer meg akarja tartani állását.
Budai László 2024. szeptember 17., kedd 10:17
Fotó: Nieuwsblad
Belga sajtóhírek szerint a mostani hét két bajnokiján minimum négy pontot kell szereznie a brüsszeli csapatnak, ha Brian Riemer meg akarja tartani állását.
Szerző: Budai László 2024. szeptember 17., kedd 10:17

Egyre nehezebb helyzetben van a Ferencváros első Európa Liga-ellenfelének, az Anderlechtnek a vezetőedzője, Brian Riemer - számolt be róla több belga lap is. A brüsszeli csapattal kapcsolatban folyamatos kritikaként fogalmazzák meg, hogy bár az eredmények sokáig rendben voltak, de az együttes játéka messze van a látványostól.

Az előző szezon végén ráadásul már a sikerek sem jöttek, az Anderlecht utolsó öt bajnokijából csak egyet nyert meg, így elbukta az aranycsatát. Ebben a szezonban ugyan veretlen még az együttes - három győzelem és három döntetlen a mérlege -, de a csapat játéka nem fejlődik, és az eredmények sem tökéletesek.

Riemernek így egyre nagyobb nyomás alatt kell dolgoznia, és a SudPresse szerint az edző ultimátumot kapott: a keddi, Genk és a szombati, Charleroi elleni bajnokikon összesen minimum négy pontot kell szereznie. Az kérdéses, hogy ha ez nem jön össze, akkor már a jövő szerdai, Ferencváros elleni EL-meccs előtt menesztenék-e az edzőt, a Voetbal Nieuws szerint az az összecsapás is sorsdöntő lehet még a tréner jövője szempontjából.

Ma, kedden egyébként igazgatósági ülés is lesz az Anderlechtnél, és ezen biztosan szóba kerül majd Riemer jövője, igaz, egyelőre azonnali beavatkozás nem várható az ügyében.

Olvastad már?
Fradi: Szerbiában a Partizant ütik Saldanha parádés debütálása után
"Kiderült, hogy Saldanha nélkül a Partizan csak egy átlagos Super Liga-csapat" - írja a szerb Republika.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Magyar Válogatott
Szalai Ádám lett az új pályaedző
Hivatalossá vált, amit a Csakfoci korábban elsőként előre jelzett: Szalai Ádám lett a magyar válogatott új pályaedzője.
Magyar válogatott
Szalai Ádám lehet az új másodedző
A Csakfoci értesülései szerint Szalai Ádám válthatja a távozó Laczkó Zsoltot a nemzeti csapatnál.
Magyar válogatott
Laczkó Zsolt távozik
A Honvéd élére kinevezett szakember nem folytatja munkáját a magyar válogatott edzői stábjában.
Tovább az összes átigazoláshoz