Fotó: vasasfc.hu
Szerb élcsapat is vitte volna a Vasasból kiszemelt magyar válogatott támadót.
Mint ismeretes, a Fehérvár FC a 16-szoros válogatott Holender Filippel pótolná a napokban az angol Boltonhoz szerződött Schön Szabolcsot. A Vidi kölcsönben szerződtetné a 30 éves támadót, és a két klub között még folynak az egyeztetések.
Szerbiai sajtóhírek azonban nem a fehérváti gárda volt az egyetlen, amely szerette volna elcsábítani Holendert Angyalföldről:
a Mozzartsport úgy értesült, hogy a szerb élvonalban harmadik helyen végzett, így az Európa Ligában már playoff-körös Topolya is kiszemelte magának a játékost, ám Holender állítólag közölte velük, hogy nem kíván országot váltani jelenleg.
A Kragujevacban született magyar válogatott játékos játszott már egyébként a szerb élvonalban, hiszen a Partizan Belgrád játékosa is volt.
Olvastad már?
NB I: Csoboth eladásáról tárgyal az Újpest, már nem is játszott a Paks ellen
A lila-fehérek bejelentették, hogy a magyar válogatott szélső eladásáról tárgyalnak, így nem lesz ott a Paks elleni keretben.
Elolvasom
Átigazolások
Újpest (?)
Muhamed Tijani
Az Újpest neve is előkerült Csehországban a Loki által csábított csatár kapcsán - ezt kell tudni a hírekről.
Liverpool
Pécsi Ármin
Spanyolországban ismét több lapban is újra előkerült a neve a Sevilla lehetséges érkezői között.
Légiósok
Dárdai Márton
A Bild szerint az Augsburg (ismét) érdeklődik Dárdai Márton iránt.