Fotó: molfehervarfc.hu

A Vidi utolsó sikeredzője megdöbbent a csapat szereplésén: "Ezt szerintem senki nem gondolta volna; én vezettem a klub történetének legjobb szakmai stábját" - interjú

2017 januárjától 2019 novemberéig volt a Vidi vezetőedzője Marko Nikolic, akivel a klub bajnokságot és kupát nyert, az Európa Ligában pedig bejutott a csoportkörbe. Azóta nagyot fordult a világ a MOL Fehérvár FC-vel, jelenleg nagy esély van arra, hogy kiessenek az NB I-ből. A szerb szakember nem tagadta, hogy lett volna esélye márciusban visszatérni a Vidihez, azonban nem akart egy olyan csapatnál dolgozni, amelyik a kiesés ellen harcol. Nikolic nem látta előjelét ezeknek a sikertelen éveknek, de nem akar olajat önteni a tűzre, így inkább nem mondja el az őszinte véleményét a fehérváriak jelenlegi szerepléséről. A 43 éves trénernek három topligás ajánlata is volt az elmúlt időszakban, de az NB I-be is szívesen visszatérne a közeljövőben. Interjú.
Nyikes Zoltán 2023. május 16., kedd 15:58
Fotó: molfehervarfc.hu
2017 januárjától 2019 novemberéig volt a Vidi vezetőedzője Marko Nikolic, akivel a klub bajnokságot és kupát nyert, az Európa Ligában pedig bejutott a csoportkörbe. Azóta nagyot fordult a világ a MOL Fehérvár FC-vel, jelenleg nagy esély van arra, hogy kiessenek az NB I-ből. A szerb szakember nem tagadta, hogy lett volna esélye márciusban visszatérni a Vidihez, azonban nem akart egy olyan csapatnál dolgozni, amelyik a kiesés ellen harcol. Nikolic nem látta előjelét ezeknek a sikertelen éveknek, de nem akar olajat önteni a tűzre, így inkább nem mondja el az őszinte véleményét a fehérváriak jelenlegi szerepléséről. A 43 éves trénernek három topligás ajánlata is volt az elmúlt időszakban, de az NB I-be is szívesen visszatérne a közeljövőben. Interjú.
Szerző: Nyikes Zoltán 2023. május 16., kedd 15:58

Sok minden történt azóta, hogy elhagyta a Vidit, de már a Lokomotiv Moszkvától is több mint másfél éve jött el és azóta nincs csapata. Mivel telt ez az időszak?

- Amikor elhagytam a Lokomotivot, akkor már 23 éve dolgoztam az edzői pályán, abból 16 évet megállás nélkül, ezért úgy döntöttem, hogy tartok egy kis szünetet. Hazajöttem Belgrádba, rengeteg időt töltöttem a családommal, nagyon sokat utaztunk, rengeteg olyan barátommal is sikerült végre találkozni, akiket a labdarúgás miatt ismertem meg. Rengeteg mérkőzést néztem meg, topligás meccseken is jártam. Mostanra azonban már feltöltődtem, a katari világbajnokságot követően visszahelyeztem magamat a piacra és új kihívásra, új feladatra vágyok, újra éhes vagyok a sikerre.

De abban szinte biztos vagyok, hogy azelőtt is akadtak ajánlatai, hogy visszahelyezte magát a piacra. Egyik sem volt izgalmas az ön számára?

- Valóban nem volt hiány ajánlatokból, de mindenkinek elmondtam, hogy pihenni akarok. Én is olvastam az újságokban, hogy Szerbiából, Oroszországból, Izraelből, Törökországból, az Egyesült Arab Emírségekből is van ajánlatom, ezek valamelyike igaz volt, valamelyike nem.

Természetesen akadtak izgalmas lehetőségek, de mindenki tudja rólam, hogy az a célom, hogy a TOP 5 bajnokságok egyikében dolgozzak, az elmúlt időszakban pedig három alkalommal is nagyon közel voltam ehhez. Angliából, Spanyolországból és Olaszországból is kaptam ajánlatokat, de sajnos az utolsó pillanatokban ezek mind meghiúsultak különböző okoknál fogva.

Az utóbbi napokban arról szól az orosz sajtó, hogy visszatérhet az orosz bajnokságba és a Dinamo Moszkva edzője lehet.

- Erről csak annyit mondhatok, hogy valóban nagyon közel állok ahhoz, hogy újra munkám legyen, a következő 7-10 napon belül eldől a sorsom. Csapatnevet természetesen nem árulhatok el, de annyit igen, hogy nem a TOP 5 bajnokságban játszik az együttes, de így is egy nagy múltú klubról és egy erős ligáról van szó. Megegyezés azonban jelenleg még senkivel nincs.

Úgy is izgalmas kihívás lenne Oroszországban dolgozni, hogy a csapatok nem indulhatnak az európai kupákban?

- Természetesen sokkal jobb lenne, ha nem lenne ez a szankció, hiszen óriási élmény volt 2020-ban a Bayern München, a Salzburg és az Atlético Madrid ellen játszani a Bajnokok Ligája-csoportkörben, vagy épp egy évvel később az Európa Liga-csoportkörben a Lazio és a Marseille ellen pályára lépni. De én is, és szerintem szerte a világon mindenki abban bízik, hogy minél hamarabb véget ér a háború és minden visszatér a régi kerékvágásba. Az orosz bajnokság azonban így is nagyon erős, közvetlenül a TOP 5 bajnokság után áll, rengeteg nagy múltú együttes játszik a bajnokságban, szinte minden héten rangadót kell játszani. Az oroszországi világbajnokságra nagyszerű stadionok épültek, manapság is azokban játszanak a csapatok, remek az infrastruktúra, és gazdaságilag is nagyon stabilak és jól szervezettek a klubok.


Fotó: molfehervarfc.hu

Juhász Roland márciusban lett a MOL Fehérvár FC sportigazgatója és ő megerősítette, hogy tárgyalt önnel a Vidihez való visszatéréséről. Miért nem egyeztek meg végül?

- Először is meg kell jegyeznem, hogy fantasztikus három évet töltöttem a Vidinél, csak jó emlékeim vannak onnan. Bajnokságot, Magyar Kupát nyertünk, illetve bejutottunk az Európa Liga-csoportkörbe, ami azelőtt sokáig nem sikerült egy magyar klubnak sem. Azóta persze tudom, hogy a Ferencváros folyamatosan bejut a csoportkörökbe, de előtte nekünk sikerült ez először hosszú évek után Magyarországon, nagy örömet szereztünk ezzel a szurkolóknak és a magyar embereknek. Nagyon szeretem Magyarországot is, sok barátom él ott, Budapest gyönyörű, folyamatosan figyeljük a családommal az ingatlanpiacot, szeretnénk ott lakást venni. Továbbá május 30-án Budapesten veszek részt egy szakmai konferencián, másnap pedig a helyszínen nézem meg az Európa Liga-döntőt.

Szeretnék egyszer újra munkát vállalni Magyarországon, de nem egy olyan csapatnál, amelyik a kiesés ellen harcol, a karrierem ennél előrébb tart. Mindig is olyan csapattal szerettem dolgozni, amelyik a bajnoki címet tűzi ki célul, amelynek nagy tervei vannak, de sajnos a Vidi jelenleg nincs ebben a helyzetben, de nagyon szurkolok nekik és minden jót kívánok.

Néhány évvel ezelőtt elképzelni sem tudtam volna, hogy a MOL Fehérvár FC másodosztályú legyen, mára pedig ez már valós veszély. Bízom benne, hogy ez meg fog változni a jövőben, például a Ferencvárosnak is sikerült rengeteget fejlődnie az elmúlt években, megmutatták, hogyan kell működnie egy nagy klubnak.


Nikoliccsal Magyar Kupát is nyert a Vidi. Fotó: molfehervarfc.hu

Figyelemmel követi hétről hétre a magyar bajnokságot?

- Igen, igyekszem minél több mérkőzést megnézni, nem csak az eredményekre rápillantani. Rengeteg meccsét láttam a mostani szezonban a Ferencvárosnak, a Vidinek, a DVSC-nek és a Puskásnak is például. Gratulálok a Fradinak a bajnoki címhez, de minden elismerésem a Kecskemétnek is, illetve szeretném kiemelni Srdjan Blagojevic munkáját a DVSC-nél, Nebojsa Vignjevicét pedig az Újpestnél.

Hogyan látja a Vidi szereplését?

- Ebbe nem igazán szeretnék most mélyebben belemenni, van nekik elég gondjuk így is eléggé, nem akarok én lenni kívülről a megmondóember, az csak olaj lenne a tűzre. Nem lenne korrekt a részemről, ha elmondanám az őszinte véleményemet, ezért engedje meg, hogy csak annyit mondjak, nagyon sajnálom a jelenlegi helyzetet és nagyon szurkolok nekik.

Nemcsak a Vidinek, hanem az egész magyar focinak jó lenne, ha az NB I-ben maradna a csapat, hiszen mindig nagyon szórakoztatóak például a Ferencváros, az Újpest, vagy épp a DVSC elleni mérkőzések, rendre sok szurkoló látogat ki a stadionokba ilyenkor. A másik oldalról persze az sem lenne szerencsés, ha olyan nagy tradícióval rendelkező klub esne ki, mint a Honvéd, márpedig nagy eséllyel a Vidi és a Honvéd között dől el a kiesés. A Vasas kiesését is nagyon sajnálom, hiszen egy remek klubról van szó, óriási tradíciókkal és egy nagyon szép stadionnal.

Amikor távozott a Viditől, gondolta volna, hogy ilyen eredménytelen évek jönnek? Volt valami előjele ennek?

- Ezt szerintem senki nem gondolta volna, így én sem. Ahogyan már említettem, fantasztikus időszakot töltöttem ott, nagyon büszke vagyok azokra az évekre, azt gondolom, hogy én és a stábom voltunk a Vidi történetének legjobb szakmai stábja. Ugyan korábban is nyert bajnokságot a Fehérvár, sőt Paulo Sousával az EL-csoportkörbe is bejutott, de senki nem volt képes arra, hogy triplázzon, azaz megnyerje a bajnokságot és a kupát is, illetve bejusson az EL-csoportkörbe. De ez már a múlt.

Az ön utolsó szezonjában azonban a Vaduz ellen esett ki a Vidi, ami óriási meglepetés volt. Ez sem lehetett már egy előjele a sikertelen korszak kezdetének?

- A labdarúgásban előfordulnak nagy győzelmek és fájó vereségek is. Amikor például a Vidihez kerültem, néhány hét elteltével már összejött egy nagy bravúr és kiejtettük a Bordeaux-t az EL-selejtezőből. Mindenki nagyon lelkes volt, mert nagyon régóta sikerült legyőznie egy TOP 5-ös csapatot egy magyar együttesnek. De ezen kívül is számos olyan sikert arattunk, amikor mi voltunk az esélytelenebbek, vagy például döntetlent játszottunk a Chelsea-vel. Mindezek mellett aztán előfordulnak kellemetlen találkozók is, mint például a Vaduz elleni is, amit normál esetben 10-0-ra kellett volna megnyernünk, ha a helyzeteink számát nézzük. Ezt követően azonban azonnal felálltunk a padlóról, megnyertünk egymás után hét mérkőzést és versenyben voltunk a bajnoki címért, nem úgy, mint a jelenlegi Vidi.


Stopira néhány éve még a Chelsea ellen játszott Vidi-mezben, most a kiesés ellen küzd a csapattal. Fotó: molfehervarfc.hu

Tartja még egyébként a kapcsolatot a korábbi Vidi-játékosokkal? Nego, Stopira és Fiola is például játszott még önnél.

- Igen, beszélek néhány korábbi játékosommal, de nem az említettekkel. Juhász Rolanddal és Huszti Szabolccsal is tartom a kapcsolatot, mint ahogyan Danko Lazoviccsal is, vagy épp az akkori sportigazgatóval, Kovács Zoltánnal és az azóta már a Brentfordnál lévő játékosmegfigyelővel, Balogh Tamással is, de a magyar foci más szereplőivel is nagyon jó viszonyt ápolok.

Realitás lehet, hogy már a közeljövőben visszatér Magyarországra, vagy ez visszalépés lenne a karrierjében?

– Természetesen benne van a pakliban, hogy a közeljövőben visszatérjek az NB I-be. Miért ne? Ez egyáltalán nem lenne visszalépés, hiszen évről évre rengeteget fejlődik a magyar foci. A Ferencváros folyamatosan résztvevő az egyik európai kupa csoportkörének, de több csapat is erősödött, illetve a magyar válogatott is nagyon szép sikereket ér el. Szakmailag és privát részről is nagyon szeretem Magyarországot, nagyon közel van Szerbiához, 2-3 óra autóval, repülővel pedig még ennél is gyorsabb.

Olvastad már?
BL-selejtezők: A Fradi útja soha nem volt még ennyire kikövezve - itt vannak a legfrissebb lehetséges ellenfelek
A Fradi tavaly a második selejtezőkörben is még csak éppen hogy kiemelt volt, ebben a szezonban viszont a harmadik körös kiemelés is magabiztosan megvan, ami a koefficiens-pontokat illeti. Persze odáig el is kell jutni, és nehéz ellenfelek már az első selejtezőkörben is jöhetnek, az elmúlt évek jó szereplései azonban sosem látott jó esélyt kínálnak.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Siófok
Vukmir távozott, megvan az utódja
Dragan Vukmir távozott a Siófok vezetőedzői posztjáról, utódja a legutóbb Ajkán dolgozó Jeney Gyula lett.
Kisvárda
Figyelmeztetés a légiósoknak
Az NB I-es klub egy jogi szakértőn keresztül adott ki hivatalos közleményt a légiósok helyzetével kapcsolatban.
Paksi FC
Ötvös Bence
A Paks is érdeklődik a Kisvárda nyáron lejáró szerződésű játékosa, Ötvös Bence iránt. (Nemzeti Sport)
Tovább az összes átigazoláshoz