Balogh Botond nem boldog amiatt, mert a közelmúltban kevesebb játéklehetőséget kapott az olasz élvonalba visszajutott Parma labdarúgócsapatában. A háromszoros válogatott hátvéd mögött eseménydús napok állnak, ugyanis április 26-án két évvel meghosszabbította a jövő nyárig szóló szerződését, múlt szerdán csapata biztosította a feljutását, vasárnap pedig a Cremonese elleni meccs 14. percében piros lapot kapott.
Balogh az M1 aktuális csatornán elmondta, februárban keresték meg először a klubtól a hosszabbítás miatt, és az egész tárgyalási folyamat alatt azt érezte, hogy mindenképpen szeretnék megtartani.
„Nekünk is az volt a célunk, hogy itt maradhassak és hosszabbítsunk, ezért végül elég egyszerűen meg tudtunk egyezni" - tette hozzá.
A védő a 2020/21-es szezonban már játszott három mérkőzést a Serie A-ban, ahova ősszel ő is visszatér. Elmondása szerint már sokkal tapasztaltabb és magabiztosabb, ezért most teljesen más lesz az olasz élvonalban futballozni, mint évekkel ezelőtt.
Elárulta, a Juventus elleni meccseket nagyon várja, mert gyerekkorában nagyon szurkolt a torinói csapatnak.
A Cremonese elleni találkozón történt kiállításról - amelyről honlapunk itt írt - elmondta, nagyon csalódott volt, mert "nem kicsit erős döntés volt" a játékvezető részéről.
„Szinte hozzá sem értem az ellenfél játékosához, feldobta magát. Amikor a bíró lefújta, először arra gondoltam, sárga lapot ad neki színészkedésért. Majd megláttam a piros lapot, és azt hittem, talán vissza fogják nézni és megváltoztatja a döntést, de nem így történt" - mesélte.
Ami a nyári Európa-bajnokságot illeti, Balogh úgy fogalmazott, senki nem mehet biztosra a meghívót illetően, ő is mindig izgatottan várja az üzenetet, hogy ott lehet-e a kerettagok között.
Az elmúlt időszakban kicsit kevesebbet játszottam, emiatt nem vagyok boldog, de próbálok jó erőben maradni, és pozitívan várom a következő néhány hetet, hónapot
- jegyezte meg. Mint mondta, egyelőre az a célja, hogy ott legyen a bő keretben, majd a szűkített névsorban is.
(mti)
![](https://www.csakfoci.hu/uploads/2024/05/Kepernyofoto-2024-05-08-8.28.55-768x437.png)
![](/uploads/2024/07/koh-e1721411789308-150x150.jpeg)
![](/uploads/2024/07/brodic_16x9-e1722009836158-150x150.png)
![](/uploads/2024/07/misleny-1-150x150.jpg)