Fotó: honvedfc.hu
A kispestiek által legyőzött Arad edzője igen optimistán nyilatkozott a 3-0-s vereség után.
Honlapunk is beszámolt róla, hogy a felkészülést nemrégiben kezdő, NB II-es Honvéd 3-0-ra verte a román élvonalbeli UTA Arad csapatát, amely már a most hétvégi bajnoki rajtra hangolt. Az aradiak edzője, Mircea Rednic a háromgólos vereség ellenére sem aggódik, és igen optimistán látta a mérkőzést.
- Nem vagyok boldog, hogy kikaptunk, de jó edzés volt ez a számunkra, mindenki játszott, akinek nem voltak egészségügyi problémái.
Ilyen a futball: ahelyett, hogy 2-0 lett volna nekünk, 3-0 lett a vége nekik. Két gólt kaptunk pontrúgás után, és bár voltak jó pillanataink, a védekezésben szenvedtünk. De mindenki odatette magát, pedig tudom, hogy a játékosok fáradtak, hiszen előző nap kettőt is edzettünk
- idézte a gsp.ro Rednicet.
Olvastad már?
Stankovic: "Megpróbálunk bejutni a Bajnokok Ligájába" - az Inter-csillagok Fradiba igazolásáról is beszélt
Dejan Stankovic a bajnoki cím mellett a BL-be jutást tűzte ki célul a Ferencvárosnál, ahol szívesen látná volt csapata, az Internazionale török klasszisát is. A VAR-ról és a lehetséges olaszországi visszatéréséről is vegyes a szerb tréner véleménye.
Elolvasom
Átigazolások
Liverpool
Kerkez utódja?
Angliában arról írnak, hogy a Liverpool és az MU edzője sem elégedett balhátvédjével. Kerkez Milos (és Patrick Dorgu) helyére is Tyrick Mitchellt nézték ki.
ETO
Újabb Umathum
Az U17-es csapat alapembere, a rendszeresen a felnőttekkel edző, mindössze 14 éves Umathum Roland profi szerződést írt alá. Ezzel testvére, Ádám nyomdokaiba lépett.
Csákvár
Barkóczival szakítottak
Közös megegyezéssel szerződést bontottak a nyáron érkezett Barkóczi Benedekkel, aki egy MK-mérkőzésen és csereként egy bajnoki összecsapáson lépett pályára.