Fotó: paksifc.hu
Silye Erik mindhárom paksi gólban elévülhetetlen érdemeket szerzett az Újpest (3-0) elleni mérkőzésen.
- Úgy gondolom, hogy az elejétől kezdve azt tudtuk játszani, ami ránk jellemző. Most éreztem először azt, hogy miért is ennyire erős ez a közösség, hiszen tényleg a csapat, a stáb és a szurkolók együtt nagyon jó elegyet tudnak alkotni. Véleményem szerint ezért tudtunk ilyen meccset játszani, és ilyen - mondjuk úgy - simán megverni az Újpestet, annak ellenére, hogy ez azért nem volt egy sima mérkőzés. Meg kellett küzdeni ezzel a lila-fehér csapattal, jó játékerőből álló gárda, de megérdemelten tudtuk itthon tartani a három pontot - idézi a paksifc.hu Silye Eriket..
Olvastad már?
NB I: Két piros lap, egy öngól - Bognár csapata lesimázta az Újpestet
Keveset mutatott támadásban az Újpest, így nem igazán volt esélye még a pontszerzésre sem Pakson.
Elolvasom
Átigazolások
NB I
Hazai átigazolási hírek
NB I-es átigazolási körkép: így állnak a magyar élvonal klubjai a nyári érkezők, a távozók és a jelöltek terén.
Vidi
Hesz marad
A Videoton FC Fehérvár lehívta a Hesz Olivér szerződésében szereplő opciót, így a 30 esztendős hátvéd a következő szezonban is az NB II-es csapatot erősíti majd.
ETO
Új sportigazgató
Dunaszerdahelyről érkezhet az ETO FC új sportigazgatója.