Fotó: kecskemetite.hu

A Kecskemét sportigazgatója: "A mostani eredmények talán kicsit túlzók is" - több játékosuk is odaérhet a magyar válogatottba

Tóth Ákos sportigazgató szerint a labdarúgó OTP Bank Ligában jelenleg második Kecskemétnél már csalódásként élnék meg, ha a csapat nem érne el dobogós helyezést és ezzel együtt nemzetközi szereplést.
Nyikes Zoltán 2023. április 25., kedd 14:44
Fotó: kecskemetite.hu
Tóth Ákos sportigazgató szerint a labdarúgó OTP Bank Ligában jelenleg második Kecskemétnél már csalódásként élnék meg, ha a csapat nem érne el dobogós helyezést és ezzel együtt nemzetközi szereplést.
Szerző: Nyikes Zoltán 2023. április 25., kedd 14:44

Az együttes - három évvel ezelőtt az NB III-ból indulva -újoncként úgy áll a Ferencváros mögött a második helyen a bajnokságban, hogy előnye hét pont a harmadik, pénteken éppen Kecskemétre látogató Pakssal és nyolc a negyedik Debrecennel szemben.

– A szezon előtt a bennmaradás volt a cél, ezt elértük, most hét pont az előnyünk a Pakssal szemben, azaz innentől a dobogó egy reális célkitűzés. Már csalódottak lennénk, ha ez nem lenne meg – mondta az M1 aktuális csatornának Tóth Ákos, aki szerint a sikerességet az alapozza meg, hogy a szakmai stáb és a klubvezetés nyugodtan dolgozhat.

Persze most a csillagok állása is kedvező, de amit látunk, annak az alapjait már évekkel ezelőtt lefektettük. A mostani eredmények talán kicsit túlzók is, de mi próbáljuk következetesen továbbvinni azt a munkát, amit elkezdtünk

tette hozzá.

A nemzetközi szerepléssel kapcsolatban Tóth Ákos elmondta, reményeik szerint a kecskeméti stadion gyepszőnyegét nyáron lecserélik, így a gárda az első fordulóban hazai környezetben szerepelhetne. Ugyanakkor előrehaladott tárgyalásokat folytatnak a szegediekkel, akik fogadókészek a lila-fehérek nemzetközi meccseit illetően. A jövőről általánosságban szólva Tóth Ákos azt mondta,

ha eredményekben lassan már nincs hova fejlődni, a klub és a csapat feljebb tud lépni, szeretne stabilan a legjobbak között szerepelni.

A sportigazgató megjegyezte, nagyon várja a pillanatot és büszkeséggel töltené el, ha a magyar válogatottba is adna játékost a klub. Véleménye szerint több futballista is van a keretben, aki egyszer képes lehet a nemzeti csapatban szerepelni. (MTI)

Olvastad már?
"Én így látom a kecskeméti, folyamatos orgazmust" - elemzés
Nézzük meg, mi a baj, vagy éppen mitől működik! Csodás feltámadások, nagy visszaesések nyomában járunk és szakmai titkokat keresünk. A Csakfoci képzeletbeli boncasztalán a magyar futball éppen aktuális kérdései, vitatott ügyei, megosztó személyiségei. Vágjunk bele! - Élveboncolás.
Elolvasom
Átigazolások
DVSC
Két újabb profi
Profi szerződést írt alá a 17 éves középpályás, Asztalos Noel, aki ősszel az NB III-as csapat alapembere volt, és Balogh T. Márk (17 éves, kapus), aki a kis Lokiban és az U19-es együttesben szerepelt.
ZTE
Az első paraguayi
Tovább bővül a ZTE kerete, ezúttal egy belső védő, Fernando Vera érkezett. A Corinthianstól igazolt játékos az első paraguayi a klub történetében.
ETO/Somorja
Urblíkot kölcsönadták
Az ETO FC kötelékébe tartozó 21 éves középső védő, Urblík Norbert a szlovák másodosztály középmezőnyében szereplő STK Somorjához igazolt a szezon végéig, kölcsönben.
Tovább az összes átigazoláshoz