Fotó: honvedfc.hu

A Honvédnak egy meccs után elege lett az NB II-ben - itt a videó, amit az MLSZ-nek küldtek a kifogásaikról

A kispestiek azt szeretnék elérni, ha a játékvezetők jobban vigyáznának a játékosok testi épségére.
Budai László 2023. augusztus 3., csütörtök 11:05
Fotó: honvedfc.hu
A kispestiek azt szeretnék elérni, ha a játékvezetők jobban vigyáznának a játékosok testi épségére.
Szerző: Budai László 2023. augusztus 3., csütörtök 11:05

"A durvaság nem pálya" - ezzel a címmel adott ki közleményt az ebben a szezonban az NB II-ben induló Honvéd, amelynek egy meccs után (Csákváron nyertek 2-1-re) elege lett a játékosait ért durva szabálytalanságokból.

- Nyolc sárga lap, két csere sérülés miatt, feszültség, több tömegjelenet – nem mondhatjuk, hogy nyugodt mederben zajlott a Merkantil Bank Liga első fordulójában Csákvár–Honvéd (1–2) mérkőzés, s noha ismerjük a közvélekedést, miszerint az NB II sokkal inkább a fizikumra épít, mint az első osztály, valljuk, a keménység nem lehet egyenlő a durvasággal. Kocsis Dominikot például azért kellett lecserélni, mert a fejére kapott egy könyököst, majd esés közben még egy rúgást a mellkasára (Karacs Dániel sárga lapot kapott…) és több olyan eset is volt, amikor a labda a közelben sem volt, miközben játékosainkat földre vitték vagy éppen megrúgták - írják a kispestiek.

A kemény, harcos futball része a játéknak, sőt, ezt is meg kell tanulniuk a fiataloknak, viszont a durvaság nem pálya! Továbbá azt se felejtsük el, hogy csapatunkban hét U21-es válogatott labdarúgó, rengeteg fiatal tehetség szerepel, egy súlyos sérülés derékba törheti a pályafutásukat, a bíróknak pedig meg kell védeniük a játékosokat.

- A videós összeállítást az MLSZ-nek is eljuttatjuk, illetve hiszünk benne, hogy a vasárnapi mérkőzésből nem szabad általánosítani a Csákvár és az NB II stílusára sem, s reméljük, a jövőben a nívós meccsek, a kemény, de sportszerű találkozók és szép megmozdulások (no meg a kispesti sikerek) kerülnek a középpontba - zárul a közlemény.

Az említett Honvéd-összeállítás

A fenti közlemény egyébként nem sokkal azután született, hogy a Honvéd egy másik cikkben jelezte, hogy a játékvezetői csapat több száz millió forintos kárt okozott a klubnak azáltal, hogy tévedett az előző szezon utolsó fordulójában, ez utóbbit nemrégiben Hanacsek Attila, a bírók főnöke is elismert. Erről az alábbi cikkben olvashatsz részletesebben.

Olvastad már?
A Honvéd visszaszólt az MLSZ-nek az elismert bírói hiba miatt: "A klubnak több száz millió forintos anyagi kárt okozott"
"Eső után köpönyeg" címmel adott ki közleményt a kispesti klub, miután Hanacsek Attila elismerte, hogy a rossz VAR-döntés döntően befolyásolta a Honvéd tavalyi, kiesés elleni harcát.
Elolvasom
Átigazolások
Fradi
Profi szerződések
Bucsák Mihály (középpályás, 16 éves), Czéh Barnabás (támadó, 16 éves) és Kovács Márk (középpályás, 19 éves) is alá írta első profi szerződését a klubbal.
Légiósok
Áttörés Szoboszlai ügyében?
Szoboszlai Dominik komolyabb fizetésemelésről tárgyal a Liverpoollal, és sajtóhírek szerint jelentős előrelépés történt az egyeztetésekben.
Soroksár
Támadó is érkezett
A Videotont télen elhagyó Kálnoki-Kis Zsombor megtalálta új állomáshelyét, amely az NB II-es Soroksár lesz.
Tovább az összes átigazoláshoz