Fotó: dac1904.sk/hu/Cséfalvay Á.András
Kisebb beavatkozáson esett át Hahn János, aki egy olyan kötést kapott a lábujjára, ami lehetővé tette a játékot.
Egy félidőt vállalt a Ferencváros elleni felkészülési mérkőzésen a DAC magyar válogatott támadója, Hahn János, aki egy kisebb sebészeti műtéten esett át a találkozó előtti napokban.
– Bő egy hete begyulladt a bal lábam nagyujján a köröm – idézi a ripost.hu a Bors interjúját. –Balszerencsés voltam, mert edzésen ráléptek a cipőm elülső részére. Fájdalmam a napok múlásával sem szűnt, végül a sebész levette a körmömet.
Hahn a nem éppen fájdalommentes beavatkozást követően kapott egy olyan kötést a lábujjára, ami lehetővé tette egy félidőnyi játékát. A 26 éves csatár annak örült, hogy múlóban lévő körömágygyulladása nem zavarta a játékban, ugyanis hozzátette, hogy az FTC ellen játszani mindig kihívás.
Olvastad már?
Így erősítenek az NB I csapatai a rajt előtt - átigazolási körkép
Így állnak a magyar élvonal klubjai a téli átigazolási időszakban az érkezők, a távozók és a jelöltek terén. Körkép az eddig történtekről.
Elolvasom
Átigazolások
Légiósok
Tuboly Angliában
A Dunaszerdahely 21 éves magyar játékosa, Tuboly Máté 2028-ig szerződésben áll a csallóköziekkel, azonban az angol másodosztályból érdeklődnek iránta, így nem kizárt a nyári átigazolása. (NSO)
Grasshoppers
Moniz lehet a megmentő?
A svájci Blick Ricardo Monizt ajánlgatja az óriási bajban lévő svájci rekordbajnoknak.
Mönchengladbach
Tabakovic válthat
Bosnyák sajtóhírek szerint Haris Tabakovic felkeltette a Lille érdeklődését.