Fotó: Üllői129
A második csapat edzőmeccsén léphetett pályára először zöld-fehérben.
A korábban Premier League-et és Bajnokok Ligáját is nyert, tavaly év végén a Ferencvárosba szerződött Naby Keita szombaton napközben lejátszotta első meccsét a Fradiban.
"Keita a második csapat Tiszafüred elleni edzőmeccsére állt be a második félidőre 13-as számban és biztatóan mozgott" - számolt be róla az Üllői129, majd később a klubhonlap is írt róla.
Keitát tétmeccsre még nem nevezték az FTC-ben, viszont bekerült a Fradi tavaszi EL-keretébe, erről Hajnal Tamás is nyilatkozott.
- Naby már nagyon közel van hozzá, hogy pályára lépjen és mérkőzésen is láthassuk őt. Bízunk a továbbjutásban, s abban, hogy ez esetben Naby a nemzetközi rutinjával a sorozat későbbi szakaszában segíteni tud a csapatnak - mondta ennek kapcsán az FTC sportigazgatója.

Olvastad már?
Fradi: Hatmillió eurós ajánlatról írnak külföldön a pazarul startoló támadó kapcsán
Egy tunéziai újságíró szerint a szaúdi Al-Shabab komoly összeget kínált Ben Romdhane-ért a Fradinak.
Elolvasom
Átigazolások
Újra a Partizannál
Srdjan Blagojevic
Srdjan Blagojevicot ismét a Partizan Belgrád élére nevezték ki.
Légiósok
Sallói új szerződése
A Toronto FC hivatalosan bejelentette, hogy szerződést hosszabbított Sallói Dániellel, aki így a 2027-es MLS-szezon végéig marad a klubnál, a megállapodás pedig egy további idényre szóló opciót is tartalmaz.
ZTE
Eladás klubrekordért
Hivatalossá vált, hogy klubrekordot jelentő összegért értékesítették az MLS-be Diego Borgest, aki mindössze hat bajnokit játszott a Zete színeiben.