ANGLIA
Angol válogatott: Vállsérülés miatt kikerült a magyarokkal azonos Nemzetek Ligája-csoportban szereplő angol labdarúgó-válogatott keretéből a középpályás Kalvin Phillips, akinek a helyére Jordan Hendersont hívta be Gareth Southgate szövetségi kapitány. (mti)
Chelsea: Fabrizio Romano értesülései szerint a londoniak vasárnap megállapodtak a Red Bull Salzburg sportigazgatójával, Christoph Freunddal, hogy a szakember ugyanebben a pozícióban Londonban folytatja pályafutását. A Red Bull-csoport azonban nem akarja őt elengedni, így kérdéses még, hogy Freund - akinek a nevéhez olyan igazolásokat társítanak, mint Sadio Mané, Naby Keita vagy Erling Haaland - tud-e csatlakozni a Chelsea-hez, amely bár ragaszkodna hozzá, de a többi jelölttel is "felmelegíti" a tárgyalásokat. (Guardian/Romano)
Liverpool: A Mirror úgy tudja, a Pool "nagyon érdeklődik" az Arsenal fiatalja, Ethan Nwaneri iránt, aki azzal robbant be a hírekbe, hogy a Brentford elleni 3-0 során, mindössze 15 évesen és 181 naposan debütált a Premier League-ben - ezzel pedig minden idők valaha volt legfiatalabb debütánsává vált a PL-ben.
West Ham: Nehéz lesz megtartaniuk Craig Dawsont, aki továbbra is elvágyódik a WHU-ból. A nyáron a Wolverhamptonba szerződött volna a futballista, de klubja nem engedte őt el. (Dean Jones)
SPANYOLORSZÁG
Real Madrid/Barcelona: Mindkét sztárcsapat figyelemmel kíséri az Athlético Paranaense 17 éves "csodagyerekének", Vitor Roquének a fejlődését. A két La Liga-óriás mellett a Juventus is harcol a támad aláírásáért, sőt, a hírek szerint az olaszok már 15 millió eurót ajánlottak is érte, ezt azonban visszautasította a brazil klub, amely több pénzt remél. (Mundo Deportivo)
Barcelona: A klub 98 millió eurós profittal zárta a 2021/22-es pénzügyi évet, a következő szezonra pedig 274 milliós plusszal számol - derül ki a spanyol labdarúgóklub által kiadott közleményből. A katalánok 1,017 milliárd eurós forgalmat könyveltek el az elmúlt esztendőben, ami számításaik szerint 1,255 milliárdra emelkedhet jövőre. A Barcelona plusz bevételekre tett szert azzal, hogy eladta televíziós jogainak 25 százalékát, amiből 500 millió euró folyt be a kasszába, valamint 200 milliót kapott a Barca stúdió 49 százalékának értékesítéséért. Ennek nyomán a liga 800 millió euróval megemelte a klub költési határait, így a Barca 150 millióért igazolt: szerződtette Robert Lewandowskit, Raphinhát, Jules Koundét, Andreas Christensent, Hector Bellinit és Marcos Alonsót. (mti)
OLASZORSZÁG
Olasz válogatott: Sérülés miatt Lorenzo Pellegrini és Matteo Politano is kikerült az angolok és a magyarok ellen készülő Nemzetek Ligája-keretből. Őket Davide Frattesi (Sassuolo), Manolo Gabbiadini (Sampdoria), valamint az U21-es keretből Salvatore Esposito (SPAL) pótolhatja.
AC Milan: Theo Hernández combközelítő-izma húzódott meg a Napolitól elszenvedett vereség során, ezért kikerült a francia válogatott NL-keretéből, és az is biztosnak tűnik, hogy ki kell hagyja az október 1-jei, Empoli elleni bajnokit. Ami nagyobb baj, hogy mivel egy ilyen sérülésből körülbelül három hét a felépülési idő, így igen bizonytalan, hogy a meghatározó futballista pályára léphet-e az október 5-ei, Chelsea, valamint a 8-ai, Juventus elleni összecsapáson. (Football Italia)
Inter: Újra a csapattal edz az elmúlt hetekben izomsérüléssel bajlódó Romelu Lukaku, aki a milánóiak következő, Roma elleni bajnokijára már edzője rendelkezésére akar állni. (La Gazzetta dello Sport)
Benevento: Fabio Cannavaro lehet a csapat új edzője, ezzel a korábbi kiváló védő életében is új fejezet nyílna, hiszen eddig hazájában nem dolgozott. Korábban volt többek között a kínai válogatott szövetségi kapitánya, de vezette a szintén kínai Guangzhou Evergrande együttesét is. (Fabrizio Romano)
NÉMETORSZÁG
Német válogatott: Manuel Neuer egyik nagylábujjának sérülése miatt kihagyta a nemzeti csapat keddi edzését, amelyen ráadásul egy másik Bayern-játékos, Jamal Musiala is megsérült. Őt egy ugyancsak bayernes, Thomas Müller rúgta le, igaz, úgy tűnik, nem komoly Musiala sérülése. (Bild)
Lothar Matthäus korábbi magyar szövetségi kapitány szerint a magyarokkal azonos Nemzetek Ligája-csoportban szereplő német labdarúgó-válogatottnak nem csak csatárposzton vannak gondjai. A 61 éves német válogatottsági rekorder a Welt című napilapnak adott interjúban azt mondta, a Nationalelf jó úton halad a november 20-án kezdődő katari világbajnokságot illetően, ugyanakkor a sportági szövetség (DFB) a felelős azért, hogy bizonyos posztokon nem megfelelő a játékosok fejlődése.
"Alig van jól felépített jobb- és baloldali védőnk, emiatt pedig a DFB-nek fel kell tennie a kérdést, hogy mit csinált rosszul az elmúlt években. Ugyanakkor azt gondolom, hogy a futballisták felépítését illetően már rájöttek a gondokra és folyamatosan változtatnak bizonyos dolgokon az edzésmunkát illetően" - nyilatkozta Matthäus.
A játékosként világ- és Európa-bajnok szakember "nagyon fontosnak" nevezte a németek következő két Nemzetek Ligája-mérkőzését. Hansi Flick szövetségi kapitány együttese pénteken Lipcsében a magyarokat fogadja, három nappal később pedig Anglia vendége lesz a Wembley Stadionban.
"A kapitány talán egy-két helyen kipróbál új játékosokat, de nyolc-kilenc poszton egyértelmű, hogy kik lesznek a kezdők, javarészt a Bayern Münchenből válogatva" - vélekedett Matthäus.
Ami a németek vb-keretét illeti, Matthäus nem számít arra, hogy valaki "meglepetésszerűen" bekerül a Katarba utazók közé.
"Szerintem túlságosan sok is a lehetőség, így lesznek olyanok, akiknek csalódottan kell majd tudomásul venniük, hogy nem mehetnek a vb-re" - mondta Matthäus, aki reményét fejezte ki, hogy Florian Wirtz, a Bayer Leverkusen 19 éves támadója még a vb előtt felépül keresztszalagszakadásából és ott lehet Katarban. (mti)
VILÁGFOCI
Francia válogatott: Lucas Digne sem állhat a francia labdarúgó-válogatott rendelkezésére az e heti Nemzetek Ligája-mérkőzéseken. Az Aston Villa futballistája pótbehívóval, Theo Hernandez (AC Milan) helyett került a keretbe, de védőtársához hasonlóan sérülés miatt kénytelen lemondani a szereplést. Didier Deschamps szövetségi kapitány ezúttal Adrien Truffert (Stade Rennes) számára küldött meghívót. (mti)
Nice: Újra a francia bajnokságban vállalhat munkát Mauricio Pochettino, aki a Foot Mercato szerint már tárgyalt is a nizzaiak vezetőivel a jövőbeli esetleges szerepvállalása kapcsán.
Köbenhavn: Menesztették a labdarúgó Bajnokok Ligájában főtáblás FC Köbenhavn vezetőedzői posztjáról Jess Thorupot, akinek helyét az eddigi másodedző, Jacob Neestrup vette át. A 52 éves Thorup majdnem két évig irányította a most dán bajnoki címvédő csapatot, amely a Borussia Dortmund vendégeként elszenvedett 3-0-s vereséggel kezdte a BL-csoportkör küzdelmeit, majd otthon gól nélküli döntetlent ért el a Sevillával szemben. A koppenhágai klub kedden számolt be Thorup szerződésének azonnali felbontásáról. A Köbenhavn a dán bajnokságban jelenleg a csalódást keltő kilencedik helyen áll, két hét múlva a BL-ben pedig a Manchester City otthonában szerepel majd. (mti)