Zöld jelzést adott az UEFA: indulhat a harmadik kupasorozat a BL és az EL mellett

Az új versenyrendszert 2021-től tervezik bevezetni. Ehhez a teljes futballnaptárat át kell szabni.
Csakfoci Admin 2018. szeptember 11., kedd 12:45
Az új versenyrendszert 2021-től tervezik bevezetni. Ehhez a teljes futballnaptárat át kell szabni.
Szerző: Csakfoci Admin 2018. szeptember 11., kedd 12:45

BEK, VVK, Kupagyőztesek Európa Kupája, Intertotó Kupa, UEFA Kupa. Napestig sorolhatnánk az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) által az elmúlt évtizedekben életre hívott nemzetközi kiírások neveit. Mára kettő komoly nemzetközi kupasorozat maradt: a Bajnokok Ligája (BL) és az Európa-liga (EL).

Az UEFA viszont érthető módon üzleti lehetőségként tekint a labdarúgásra, így egy friss hír szerint egy harmadik versenysorozat elindítását tervezi 2021-től. Az Európai Klubok Szövetsége épp most tartja éves értekezetét Horvátországban, s a szervezet vezetője, Andrea Agnelli felszólalásában úgy fogalmazott, az UEFA megadta a zöld jelzést a harmadik nemzetközi versenysorozat számára.

Agnelli kifejtette, a 2021-22-es idénytől immár 96 csapat küzdhetne a sorozatok főtábláin, ebből az következik, hogy mivel a BL 32, az EL 48 csapatos csoportkörrel zajlik, egy 16 csapatos főtáblát képzeltek el a harmadik sorozatban. Érdekesebb részleteket nem árult el arról, milyen rendszerben bonyolítanák az új sorozatot, csupán annyit tett hozzá felszólalásához:

„A jelenlegi rendszert mondernizálni kell. A jelenlegi futballnaptár teljes felülvizsgálására lesz szükség ahhoz, hogy 2024-től kezdve egy teljesen új modellt állítsunk fel.”

Túl sok részlet tehát nem derül ki Agnelliék terveiből, de az valószínű, s értelemszerű, hogy egy újabb sorozat elindulásával újabb lehetőség adódik a magyar klubok számára, hogy elinduljanak a nemzetközi porondon.

Átigazolások
Légiósok
Topligás csapatok vinnék a magyar támadót
Az AS szerint a Bundesliga, a Serie A és a Premier League csapatai is figyelik Kovács Bendegúzt, emellett pedig a Red Bull-projekt is szeretné megszerezni.
ETO FC
NB II-ben a tehetség
A kooperációs együttműködés értelmében a mostani NB I-es szezonban bemutatkozó ETO-középpályás, Tollár Imre is az NB II-es Szentlőrincnél fejlődhet tovább. (eto.hu)
Légiósok
Megvan Szánthó új csapata
Mint ismert, a nyáron távozott a Vasastól Szánthó Regő, akivel kapcsolatban csütörtök este végre eldőlt, hol folytatja pályafutását: a szlovák élvonalban szereplő MSK Zilina jelentette be.
Tovább az összes átigazoláshoz