Megyeri Balázs mindenben megállapodott a Göztepe vezetőivel, így nagyon közel áll ahhoz, hogy a török klubnál folytassa pályafutását.
A csakfoci.hu számolt be róla először, hogy Megyeri Balázs a török Göztepe játékosa lehet. Török sajtóhírek szerint a 30 éves kapus mindenben megegyezett lelendő klubjával és ha átesik az orvosi vizsgálatokon, hétfőn aláírhatja szerződését.
Az izmíri csapat az előző szezont a 11. helyen zárta, az új idényt egy 5-1-es győzelemmel kezdte, amivel jelenleg vezeti a Süper Liget.
Megyeri egyszer szerepelt a magyar válogatottban. Többek között volt a Ferencváros, az Olympiakosz, a Fürth és az Atromitosz játékosa is.
Átigazolások
Légiósok
Baráth kérője
Edzője megerősítette, hogy Baráth Péter iránt a Viktoria Plzen érdeklődik. De kevés lehet az esélye a téli váltásnak.
NB III
Urbán Flórián
Hivatalossá vált, hogy Urbán Flórián lett a BKV Előre vezetőedzője.
Portsmouth
Kosznovszky marad
John Mousinho vezetőedző szerint a már labdás edzéseket végző Kosznovszky Márkra felépülése után is az első csapatnál számítanak majd. (The News)