Nikolic fél évvel a Vidi után munkát kapott: BL-induló lehet az új csapata

Kinevezték a 40 éves szerb trénert a Lokomotiv Moszkva élére. 
Dudás Gábor 2020. május 14., csütörtök 16:45
Kinevezték a 40 éves szerb trénert a Lokomotiv Moszkva élére. 
Szerző: Dudás Gábor 2020. május 14., csütörtök 16:45

Az orosz élvonalban a második helyen álló Lokomotiv Moszkva csütörtökön bejelentette Marko Nikolic érkezését, megerősítve a csakfoci.hu korábbi hírét is. A patinás klub június elsejétől kötött szerződést a 40 éves szerb szakemberrel. Egyidejűleg pedig az is kiderült, hogy az eddigi tréner, a fővárosiakkal korábban két bajnoki címet is nyert Jurij Semin május 31-én lejáró kontraktusát nem újítják meg.

A szerb és magyar bajnoki címmel is rendelkező tréner tehát végül leül az orosz élvonal egyik legsikeresebb csapatának kispadjára, és könnyen lehet, hogy az ősszel már a BL főtábláján szerepelhet majd csapatával. Korábban, orosz sajtóinformációk alapján már beszámoltunk arról, hogy a koronavírus-járvány miatt leállt Premjer Liga-idény befejezése is igen bizonytalannak tűnik, emiatt komolyan fontolgatják, hogy 22 fordulót követően lefújják az idényt, méghozzá úgy, hogy a bajnokság jelenlegi állását veszik végeredményként.

Így a szentpétervári Zenit lehetne zsinórban másodszor, összességében pedig hetedszer a bajnok, megelőzve a Lokomotiv Moszkvát, amelynek anyagilag egy aranyérmet jelentene a második hely is. Az orosz pontvadászatból ugyanis három csapat indulhat a BL-ben, ketten pedig automatikusan a csoportkörbe kerülnek, azaz a bajnok mellett az ezüstérmes is azonnal főtáblás lesz.

Nikolic tavaly november végén távozott a MOL Fehérvár FC kispadjáról, két és fél évet dolgozott az NB I-es csapat vezetőedzőjeként, ez idő alatt egy bajnokságot és egy kupát nyert, de járt csapatával az Európa Liga csoportkörében is.

Átigazolások
DVSC
Szűcs Genovában?
Szűcs Tamásért, a DVSC 21 éves középpályásáért érdeklődik az olasz élvonalbeli Genoa együttese. (haon.hu)
Légiósok
Hová megy Szalai Attila?
A lengyel bajnokságban szereplő Pogon Szczecinben kölcsönben futballozó Szalai Attila nem zárkózik el attól, hogy a következő idényben is a klub játékosa legyen.
ZTE
Svájcba is vinnék a védőt
Az svájci FC Basel is érdeklődik a ZTE nigériai védője, Akpe Victory iránt. A Magyar Kupa-döntőn meg is nézték a 19 éves játékost. (Basler Zeitung)
Tovább az összes átigazoláshoz