Németh speciális helyzetben volt: "Amikor aláírtam, még nem tudtam, melyik csapatban játszhatok"

Németh szerint jelenleg a legjobb korban van, és az sem hátrány, hogy az amerikai liga fekszik a magyar játékosoknak.
Budai László 2017. augusztus 14., hétfő 14:38
Németh szerint jelenleg a legjobb korban van, és az sem hátrány, hogy az amerikai liga fekszik a magyar játékosoknak.
Szerző: Budai László 2017. augusztus 14., hétfő 14:38

Németh Krisztián egy év után hagyta el Katart, hogy ismét az MLS-ben próbáljon szerencsét. Németh az M4 Sportnak elmondta, miért távozott az Al-Gharafa csapatától, illetve, hogy miért lesz számára előnyös az amerikai bajnokság.

"Télre céloztam be hogy visszatérek Amerikába, de a kinti csapatomnál úgy alakultak a dolgok, hogy váltani szerettem volna, mivel kicserélődött az egész menedzsment, és az edző, aki miatt odamentem, szintén távozott. A támadófocinak kedvező és nekünk, magyaroknak ideális bajnokság az amerikai liga."

A magyar játékos speciális helyzetben volt, mivel már játszott az MLS-ben, így nem konkrét klubbal kellett tárgyalnia, hanem a ligával, így számára is meglepetés volt, hogy hol kell majd játszania.

Az én speciális helyzetem miatt nem a klubokkal kellett tárgyalnom, hanem a ligával, és azon belül is volt egy rangsor, hogy ki szerezhet meg, szóval igazából, amikor aláírtam a szerződést, még nem is tudtam, hogy melyik csapat fog elvinni."

A játékos Bernd Strock szövetségi kapitánnyal nem egyeztette le a klubváltást, de szerinte ez nem lesz majd probléma a jövőre nézve.

"Olyan gyorsan zajlott minden, hogy nem volt időm egyeztetni vele. Tapasztalatból tudom, hogyha a kettőt jól és profin csinálja az ember, akkor van arra lehetőség, hogy összevasalva működjön ez a történet."

Átigazolások
Légiósok
Kleinheisler aláírt
Azok után, hogy tavaly nyáron elhagyta az osztrák Grazer AK-t, Kleinheisler Lászlónak újra van csapata - a Csíkszereda jelentette be a megszerzését.
ZTE
Borges és Bakti is távozhat
A ZTE az egyik külföldi kérővel megegyezhetett Diego Borges eladásáról. Míg Bakti Balázs a szlovén másodosztályú Naftában folytathatja. (NSO)
Videoton
Két fiatal kölcsönben
A 17 éves Ekbauer Tamás és a 19 éves Rostás Szilárd is pályára lépett a Siófok elleni edzőmeccsen, mindkét fiatal a Fehérvár FC-től érkezett kölcsönben Veszprémbe. (VEOL)
Tovább az összes átigazoláshoz