Megvan Vadócz Krisztián új csapata – hivatalos

A hongkongi élvonalban szereplő Kitchee hivatalos oldalán jelentette be: másfél évre sikerült visszacsábítaniuk korábbi játékosukat, Vadócz Krisztiánt.
Csakfoci Admin 2018. október 17., szerda 16:08
A hongkongi élvonalban szereplő Kitchee hivatalos oldalán jelentette be: másfél évre sikerült visszacsábítaniuk korábbi játékosukat, Vadócz Krisztiánt.
Szerző: Csakfoci Admin 2018. október 17., szerda 16:08

A 33 éves, 42-szeres magyar válogatott középpályás legutóbb a Budapest Honvéd játékosa volt, amelyhez éppen a Kitchee-től igazolt, ahol másfél éven át játszott. Vadócz korábban remekelt a hongkongi klubnál, hiszen többek között az év játékosának is megválasztották a helyi ligában. Az egyéni elismerése mellett az akkori együttesével a bajnokságot is megnyerték.

Vadócz idén nyáron tért haza az NB I-be, hogy segítsen a Honvédnak a bajnokságban és az Európa Liga-szereplésben. Itthonléte alatt játékával egyértelműen erőssége volt a kispesti klubnak, majd még augusztus 31. előtt szerződést bontott, mert szeretett volna még külföldön játszani. A játékos korábban úgy nyilatkozott, hogy volt néhány európai lehetősége, amelyekre várt, de a potenciális célpontoknál végül nem úgy alakultak a keretek, hogy létre jöhetett volna az igazolás.

Vadócz elmondása alapján szívesen tér vissza a Kitchee-hez.

Korábbi klubommal folyamatosan kapcsolatban voltam, érdeklődtek irántam rendszeresen, ami nyilván jól esett, és végül úgy döntöttem, visszatérek – mondta Vadócz a szerződésének aláírása után.

Tavaly Diego Forlan is a Kitchee játékosa volt, vele idén is együtt játszik?

Nem, Diego szerződése lejárt, és idén már nem lesz a játékostársam, de ismert klasszisa most is van a csapatnak, a korábban Liverpoolban, Juventusban és PSG-ben is játszó Momo Sisokkó személyében. Az, hogy mikor léphetek pályára még kérdéses, de a klubvezetés azon van, hogy minden papírmunkát gyorsan elintézzenek, és vasárnap már ott lehessek a pályán. Meglátjuk, hogy sikerül -e. A magam részéről alig várom, hogy ismét mérkőzést játsszak. Fizikailag rendben vagyok, mert mostanáig is folyamatosan edzésben voltam, hiszen a Honvédnál folytattam a felkészülést.

Neked ajánljuk
Átigazolások
REAC
Urbán lehet az edző
Sajtóhírek szerint Urbán Flórián veheti át a harmadosztályban szereplő rákospalotaiak irányítását.
Légiósok
Dárdai Pál
A 26 éves szélső, Fabian Reese a napokban a csapat nevében látogatást tett Dárdai otthonában, a célja pedig az volt, hogy meggyőzze a magyar trénert a júniusban lejáró szerződésének meghosszabbításáról.
Magyarokat igazol?
Csepregi György
Három magyar játékos (ebből egy játszik itthon) van a belga élvonalba feljutó Beerschot magyar sportigazgatójának, Csepregi Györgynek a listáján. (Sportrádió)
Tovább az összes átigazoláshoz