Kádár Tamás a 100. mérkőzését játszotta a Dinamo Kijevben a Mariupol ellen 3-0-ra megnyert bajnokin.
– Nagyszerű érzés, hogy már száz mérkőzést játszottam a Dinamóban. Ez bizonyítékként szolgál arra, hogy megfelelek az itteni elvárásoknak – kezdte Kádár Tamás a sport.ua-nak. – A százas szám csak egy szám, semmi több. A lényeg az, hogy ma (vasárnap - a szerk.) nyertünk. Minden mérkőzésen bizonyítanunk kell a szurkolóknak és mindenkinek körülöttünk, hogy képesek vagyunk nyerni. Örülök, hogy a jubileumom egybeesett a mostani sikerünkkel.
![](/uploads/2019/11/Kadar_Tamas_Dinamo_.jpg)
A válogatott védő kérdésre válaszolva elmondta, célja-e a 200 meccs a kijevieknél, vagy ettől is tovább szeretné viselni a Dinamo mezét.
– Ilyen célokat nem tűzök ki magam elé. Mindig a következő meccset tartom a legfontosabbnak. Ha sikerül további száz vagy kétszáz meccset játszanom a Dinamóban, akkor annak is tudok örülni. Most az a fontos, hogy folytassuk a jó sorozatot, ne álljunk le, és javuljon a játékunk.
Végezetül a korábban elszenvedett sérüléséről is szót ejtett.
– Minden rendben van, jól érzem magam, nincs semmi probléma. Az egyik edzésen elszenvedtem egy kellemetlen izomsérülést, ami hátráltatott. A válogatottban sem lehettem ott, mert nem voltam százszázalékos állapotban. Ez idő alatt keményen dolgoztam, a közelmúltban igyekeztem kondiban tartani magam, és lépésről lépésre közelítek az optimális formámhoz.
Kádár 2017 telén igazolt a lengyel Lech Poznantól a Dinamo Kijevhez, és az elmúlt két és félév alatt két Ukrán Szuperkupa-sikert ünnepelhetett.
![](/uploads/2024/07/koh-e1721411789308-150x150.jpeg)
![](/uploads/2024/07/brodic_16x9-e1722009836158-150x150.png)
![](/uploads/2024/07/misleny-1-150x150.jpg)