A Foter.ro a Gazeta Sporturilor napilap cikkére hivatkozva arról számolt be, hogy Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor felkérte a Nagyváradon élő labdarúgó edzőt, Jenei Imrét, hogy legyen a fociügyi tanácsadója. Sajtóhírek szerint a 81 éves szakember el is fogadta a kinevezést.
A Foter.ro hozzáteszi, hogy Jenei és Orbán régóta ismerik egymást, és többek között emiatt kérte fel erre a pozícióra a miniszterelnök tanácsadónak az romániai magyar edzőt. Megemlítik, hogy telefonon már beszéltek, azonban személyesen nem tudtak, mivel az idős sportszakember a kora miatt nehezen utazik.
A cikk említést tesz arról is, hogy a magyar kormány a csíkszeredai és a sepsiszentgyörgyi intézmény mintájára Nagyváradon vagy a bihari megyeszékhely közelében is magyar fociakadémiát kíván építeni, amelynek az előkészítő csapat tagja lett a frissen kinevezett Jenei.
Megbízatása során feladata lesz, hogy megszervezze a volt labdarúgók közreműködését, valamint a létesítmény helyszínének kiválasztásában is részt fog venni. Hozzáteszik, hogy Orbán és Jenei a részletekről hamarosan egyeztetni fognak.
Jenei pályafutása során a Steaua Bukarest edzőjeként érte el legnagyobb sikerét, amikor 1986-ban megnyerte a mai Bajnokok Ligája elődjének számít Bajnokcsapatok Európa-kupája (BEK) trófeáját.
Nagyváradi Labdarúgóakadémia
Nagyváradon már van egy magyar labdarúgóakadémia, a NAC, amely a magyar bajnokságot 1944-ben első vidéki csapatként megnyerő Nagyváradi Atlétikai Club hagyományait kívánja tovább vinni. Jenei arról nem tett említést, hogy a Csíkszereda – Székelyföld Labdarúgó Akadémia alközpontjaként működő, a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) által máris támogatott akadémiának a fölfejlesztéséről lenne szó.
![](/uploads/2024/07/koh-e1721411789308-150x150.jpeg)
![](/uploads/2024/07/brodic_16x9-e1722009836158-150x150.png)
![](/uploads/2024/07/misleny-1-150x150.jpg)