Híres Simon Tibor-idézettel üzentek a szurkolók a román kupameccsen – fotó

Nagy gödörbe került a Sepsi együttese, hiszen lassan két hónapja nem tudnak tétmeccset nyerni. A csapat a hét közben a kupából is kiesett, így az együttes trénerét is menesztették a klubtól.
admin 2017. október 26., csütörtök 7:10
Nagy gödörbe került a Sepsi együttese, hiszen lassan két hónapja nem tudnak tétmeccset nyerni. A csapat a hét közben a kupából is kiesett, így az együttes trénerét is menesztették a klubtól.
Szerző: admin 2017. október 26., csütörtök 7:10

A hétvégén 2-1-es vereséget szenvedett a sereghajtó Juventus Bukarest gárdájától, majd kedden a Román Kupából is kiesett a Sepsi gárdája. A csapat szurkolói a kupameccsre nem is látogattak ki akkora számban, mint szoktak, de a játékosoknak így is üzentek.

A drukkerek Simon Tibor híres idézetével hívták fel a játékosok figyelmét arra, hogy nem elégedettek a csapat által nyújtott játékkal. Az üzenetet vélhetően nem mindegyik játékos értette, hiszen az együttesben vannak olyan futballisták, akik nem beszélnek magyarul.

A Sepsi kiábrándító szereplését a klubvezetése sem nézte jó szemmel és megváltak a csapat vezetőedzőjétől, Valentin Suciutól. A tréner az elmúlt négy évben három osztályt is ugrott a csapattal, de utolsó nyolc meccsén mindössze két pontot tudott szerezni.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Szpari
Igazolás és profi szerződés
Tarcsi Róbert az ETO-tól érkezett és profi szerződést kötött a Nyíregyházával, míg a saját nevelésű Czimer-Nyitrai Ádámmal szintén profi szerződést kötött a klub. (nyiregyhazaspartacus.hu)
Vasas
Korábbi csapatai vinnék Bereczet
Honlapunk úgy tudja, Berecz Zsombor három magyar klubnál merült fel: a Kazincbarcika, a Mezőkövesd és a Diósgyőr is szívesen látná a középpályást. Jelenleg a DVTK tűnik a legesélyesebbnek.
Videoton
NB Ii-es riválistól igazoltak
A Békéscsabától igazolt 19 éves balhátvéddel, Rostás Szilárddal erősítette meg keretét az NB II-es szezonra készülő Vidi.
Tovább az összes átigazoláshoz