Fotó: fradi.hu
Görögországban azt írják, hogy Varga Barnabás a PAOK és a Panathinaikosz legfőbb jelöltje volt egészen augusztus közepéig, de végül nem szerezték meg – annak ellenére, hogy a Fradi engedett volna az ötmillió eurós árából, akár négymillió alatti összeget is elfogadva, mert túl akart adni rajta.
Az ulloi129.hu úgy tudja, hogy a megjelentekből semmi nem igaz.
Olvastad már?
NB I: Aggódnak az ETO-szurkolók, az egyik legfontosabb láncszem távozása a téma - így áll az ügy
Felmerült, hogy Daniel Stefulj Győrből Dunaszerdahelyre kerülhet, honlapunk azonban másképp értesült.
Elolvasom
Átigazolások
Paks
Tököli visszatért
Tököli Attila ismét a Paksnál vállalt munkát, ezúttal a paksi utánpótlás következő generációját segíti.
Légiósok
Gera mégis maradhat
Egybehangzó iráni sajtóhírek szerint Gera Dániel a következő idényben is a Persepolis játékosa marad.
Újpest
Gergényi távozott
Az Újpest bejelentette, hogy közös megegyezéssel szerződést bontott Gergényi Bencével.