Angol sztárcsapat ellen játszhat a magyar középpályás

Vadócz Krisztián csapatával, a hongkongi bajnok Kitchee SC-vel játszik barátságos labdarúgó-mérkőzést a Tottenham Hotspur.
Budai László 2017. május 8., hétfő 19:50
Vadócz Krisztián csapatával, a hongkongi bajnok Kitchee SC-vel játszik barátságos labdarúgó-mérkőzést a Tottenham Hotspur.
Szerző: Budai László 2017. május 8., hétfő 19:50

A május 26-án sorra kerülő nemzetközi meccs is része az ünnepségsorozatnak, amit azért rendeznek, mert a korábbi brit gyarmat éppen húsz éve került ismét Kína fennhatósága alá.

"Nagy örömmel fogadtuk el a meghívást, hiszen visszatérhetünk Hongkongba, az egyik legjobb helyi csapattal játszhatunk, és részt vehetünk az évforduló ünnepén. Tisztában vagyunk azzal, hogy egyre népszerűbbek vagyunk Ázsiában, következő látogatásunk jó lehetőség, hogy ismét találkozzunk a térségben élő hűséges rajongóinkkal" - nyilatkozta a londoni csapat vezetőedzője, Maurice Pochettino a klub honlapján.

A Tottenham az angol Premier League második helyen áll, négy ponttal lemaradva a Chelsea mögött, de a Kékek egy mérkőzéssel kevesebbet játszottak, mert a 36. fordulóban hétfő (ma) este lépnek pályára.

 

A Kitchee SC a hongkongi élvonal utolsó fordulójában, szombaton 4-1-re legyőzte, így megelőzte az Eastern AA csapatát, ezzel megnyerte a bajnokságot. A döntőnek is beillő találkozón a magyar védekező középpályás szerezte az egyik gólt. A csapatra még egy tétmérkőzés vár a mostani idényben, a South China elleni vasárnapi kupadöntő.

Az MTI érdeklődésére Kövesdi Viktor, a CMG menedzseriroda igazgatója elmondta, hogy Vadócz Krisztián is pályára léphet a Tottenham ellen, mert jelenlegi klubja a következő idényben is számít rá. Két alkalommal is egyeztettek már a vezetőkkel, vannak ajánlatai más csapatoktól is, de vonzó számára, hogy az új évadban az ázsiai Bajnokok Ligájában szerepelhetne. Hozzátette, a játékos jövője néhány héten belül eldől.
(mti)

Átigazolások
Paks
Lenzsér Bence: 2029
A paksiak bejelentették, hogy újabb három évre írtak alá alapemberükkel, Lenzsér Bencével, akinek így már 2029-ig érvényes a szerződése.
Videoton FC Fehérvár
Több távozó is lehet
A Csakfoci információi szerint máris megkezdődött a keret átalakítása az NB II-ben szereplő Videoton FC Fehérvárnál, így több játékos távozhat a csapattól.
Szpartak Moszkva
Stankovic-Csercseszov csere?
Az orosz Sport-Express információi szerint Sztanyiszlav Csercseszov is jelölt lehet Dejan Stankovic utódjának a Szpartak Moszkvánál.
Tovább az összes átigazoláshoz