"Ha kellett, mutogatva értettem meg magam"

Három hónapja, hogy szabadon igazolható játékosként szerződtetett az MFK Karvina. Sikerült végleg beilleszkedni?

– Nagyon megsínylettem az első másfél-két hónapot. Inkább a középpályán érzem magam otthonosan, annak ellenére idekerülésem után három nappal a kezdőcsapatban belső védőként szerepeltem – ami tudniillik nem a fő posztom -, és nekem lett a második legjobb Instat-indexem. A beilleszkedéshez azonban ez nem volt elegendő, a csapattársaim ugyanis az első két hétben nem is szóltak hozzám.

Azáltal, hogy külföldi vagyok a csapatban, meg kellett küzdenem a tiszteletért és azért, hogy egyáltalán hozzám szóljanak. Eltelt körülbelül egy hónap, amikor két-három társamról kiderült, hogy beszélnek valamennyit angolul. Addig is, ha kommunikáltak velem, azt csehül tették, ellenséges volt mindenki, magamra voltam utalva, egyedül kellett ezzel megbirkóznom, ha kellett, mutogatva értettem meg magam.

Furcsa volt ezt megélni. Csehországban máshogy viszonyulnak a külföldi játékosokhoz, mint Magyarországon.

Lubomir Vlk sportigazgató szerint "Gergő hátvéd és védekező középpályás poszton is pályára léphet. Előnye, hogy univerzális játékos és 190 centiméter magas, ami a védekező játékban és a rögzített helyzeteknél számíthat". Egyetértesz az alábbi leírással?

–  Tisztában voltam mindennel, amikor ideigazoltam és szeretném még egyszer, utoljára megállni a helyem légiósként, nem szeretnék ide-oda ugrálni. Ahhoz, hogy előre tudjak lépni, játszanom kell. Mai napig úgy állok a dolgokhoz az edzéseken, hogy 24 órában harcolok a helyemért, és a kezdeti nehézségek után szeretném megmutatni az edzőmnek, helyem van a kezdőben.

A kiszerződésed előtt milyen célokat tűztél ki magadnak?

– A célom az volt, hogy hétről hétre egy, a magyarnál magasabban jegyzett bajnokságban játszhassak. Az, hogy erősebb bajnokságról van szó, az is jól mutatja, hogy négy cseh csapat is képviseli az országot az Európa Ligában és Bajnokok Ligájában – többek között Kádárék és Kleinheislerék EL-csoportjában ott van a Jablonec is.

1 hiba, 10 meccsnyi retorzió

Apropó Jablonec, legutóbb augusztus közepén pont ellenük játszottál egy félidőnyit. Az utóbbi tíz alkalommal a keretbe sem kerültél be. Mi történt?

– Hibáztam, tulajdonképpen odapasszoltam az ellenfél csatárának a labdát, amiből sajnos gól született. Úgy fest, hogy az edzőmnél (Roman Nadvornik – a szerk) ez olyan súlyos hibának minősül, amit közel 10 bajnoki mérkőzésig tartó retorzió követ. Itt alaposan megbüntetik a külföldit, ha hibázik, amit én is átéltem, és innen nehéz a visszaút a kezdőbe.

A történtek óta nem múlt el úgy nap, hogy ne gondoltam volna a hibámra, amint kikerültem a csapatból. Barátokra is szert tettem, mert akkor érezték úgy, nem vagyok vetélytárs számukra.

Tiszta a lelkiismeretem, és a sportigazgatóval is beszélgettem kétszer, aki a védelmébe vett, átérezte a helyzetemet, mert ő is volt idegenlégiós karrierje során. Elmondta, nem azért igazoltak le, hogy a padot koptassam. Ígéretet tett, hogy megkapom a lehetőséget a bizonyításra, úgyhogy csak rajtam fog múlni, a saját javamra tudom-e fordítani az egészet, vagy sem.

"Szerettem volna bebizonyítani az edzőmnek, hogy hibás döntést hozott"

A kellő edzettségi szint hiánya miatt könnyen jöhet egy sérülés. Akadt hasonló jellegű problémád?

– Volt egy kisebb combsérülésem, ami miatt két hétig nem léphettem pályára, és ez is rátett egy lapáttal, hogy nem tudtam visszaverekedni magam a keretbe. A két hónapos szünetben sem adtam fel, és végig azon voltam, hogy visszaverekedjem magam. Számomra nincs lehetetlen, csak megoldandó feladat, amiért bármire képes vagyok.

Hogy birkóztál meg a mellőzöttséggel, és kik segítettek át a nehézségeken?

– Természetesen nem volt könnyű a helyzetem, de kisebb könnyedség volt, hogy ugyanúgy az első csapattal edzettem, valamint a tartalékoknál meccseltem, gólokat rúgtam, és gólpasszokat is jegyeztem.

Szerettem volna bebizonyítani az edzőmnek, hogy hibás döntést hozott velem kapcsolatban. A családom, a barátnőm és az ügynököm - akivel napi kapcsolatban vagyok - sokat segített ebben a nehéz időszakban.

A sportigazgató beváltotta az ígéretét, és szerdán két hónap elteltével pont a Jablonec elleni kupameccsen újra játszhattál. Hogy élted meg belülről a mérkőzést?

– Az élet attól nagyobb lehetőséget nem is kínálhatott volna nekem, mint, hogy a Jablonec ellen bizonyítsak újra, és javítsam ki a korábbi hibámat.

Eldöntöttem magamban, hogy nem fogok sodródni az árral, hanem inkább amennyit csak tudok, megpróbálok hozzátenni a csapat teljesítményéhez. Ha átlagosan teljesítettem volna, akkor ugyanott kötöttem volna ki.

A múlt elmúlt, úgy érzem, jól ment a játék, még akkor is, hacsak negyedórát kaptam az edzőmtől, de most ez a benyomás volt a legfontosabb számomra, és remélem ezek után újabb találkozókon mutathatom meg, mit tudok.

Másfél hónap múlva következik a téli szünet a bajnokságban. A kevés játéklehetőség miatt felmerült benned, hogy felbontod a szerződésed és tovább állsz?

– Az MFK Karvinát megelőzően nyáron szó volt arról, hogy maradok Magyarországon, de amikor kikerültem Csehországba elhatároztam, hogy szeretnék huzamosabb ideig itt maradni.

Ha tényleg annyira reménytelen a helyzet, el kell gondolkoznom az esetleges váltáson. De nem érzem a késztetést arra, hogy váltanom kellene.

Eddig tizenkét forduló ment el a bajnokságból, és habár voltak nehézségek, nem szándékozok drasztikus változtatásokat eszközölni a pályafutásomban. Hosszú távon szeretnék maradni külföldön, és majd később visszatérni Magyarországra.

"Itt rá van kényszerítve az ember, hogy felszívja magát"

Milyen tulajdonságokat sajátítottál el a kint léted alatt?

– Sokkal agresszívabb lettem a pályán és letisztult a játékom. A testalkatom teljesen megváltozott, két és fél hónap alatt felszedtem magamra öt kiló izmot. Profik a körülmények, hasonlóval még Németországban találkoztam, meg a Vidinél.

Mennyire sikerült megszokni az új kultúrát, a várost?

– Igazából nem kellett megszoknom a várost, mert Karvina egy az egyben olyan, mint Tatabánya, ahol felnőttem. Otthonosan érzem magam, és ettől jobbat nem is kívánhattam volna. Bányászatból élnek, a házak dettó ugyanúgy néznek ki. A nyár végén, amikor a párommal kiköltöztünk, olyan érzésünk volt, mintha Tatabányán lennénk. Ha szabadnapom van, akkor szeretek a városban sétálni, de van olyan is, amikor a 30 kilométerrel odébb található Ostravába is átutazunk, hogy beüljünk egy kávéra, vagy vacsorázzunk.

Más magyarokkal tartod a kapcsolatot?

– Tudok róla, hogy Bobál Dávid a Dukla Prahánál van, de még nem beszéltem vele. Jobban inkább az otthoniakkal, a korábbi diósgyőri csapattársammal tartom a kapcsolatot. Ha alkalom nyílik rá, olykor beszélünk telefonon.

LENKÓ PATRIK