A 2026-os világbajnoki selejtezősorozat Örményország-Magyarország mérkőzésére, amelyet Jerevánban rendeznek, mintegy 900 magyar szurkoló utazik el. Ennyi vendégjegyet biztosított a házigazda fél, és valamennyi már el is kelt.
A Magyar Labdarúgó Szövetség két külön charterjáratot szervezett a drukkerek számára, így a magyar válogatott idegenben is jelentős támogatásra számíthat. A találkozó komoly téttel bír, hiszen győzelem esetén Magyarország bebiztosíthatja a második helyet az F-csoportban, ami pótselejtezőt érhet majd.
A hazai szektorokba még elérhetők jegyek az örmény szövetség hivatalos oldalán, de már csak korlátozott számban - írta kedden délután a sportaran.com.
Az Örményország–Magyarország mérkőzést november 13-án, csütörtökön 18 órától rendezik a jereváni, mintegy 14 ezer fő befogadására alkalmas Vazgen Szargszjan Köztársasági Stadionban, és könnyen elképzelhető tehát, hogy teltház előtt futhatnak ki a csapatok.
Mint ismeretes, a magyar válogatott utolsó, vasárnapi, Írország elleni hazai mérkőzésére már minden jegy elkelt, így esélyes, hogy a két utolsó kvalifikációs meccsünkön is telt ház fogadja Marco Rossi együttesét.