Amint azt megírtuk, a Santos 3-1-es legyőzésével zárta brazíliai turnéját és egyben az egész szezont az RB Leipzig, amelyet ezen a mérkőzésen még Lőw Zsolt irányított vezetőedzőként, de ennek végén számára is véget ért a megbízatás a kispadon.
A Bild arról számolt be, hogy a brazíliai edzőtáborban a lipcseiek kedd esti edzését követően Xaver Schlager (27) leült egyeztetni a szakmai stábbal – köztük volt Lőwön kívül Peter Krawietz másodedző, Sebastian Schuppan sportigazgató, valamint Dr. Percy Marshall csapatorvos is. A stáb közölte az osztrák válogatott középpályással, hogy a szerdai felkészülési mérkőzésen a Santos ellen nem fog pályára lépni, Schlager pedig ezt állítólag egyáltalán nem értette meg, teljesen megdöbbent, és több mint fél órán át vitatkozott a döntéshozókkal.
– Xaver az utóbbi időben nagyon jól haladt a rehabilitációban, de a klub és az orvosi stáb is úgy látta, hogy nem érdemes kockáztatni – idézi a Bild Lőwöt. – Xaver mindig készen áll. Igazi profi, minden edző ilyen játékosra vágyik – mindig játszani akar, és inkább fékezni kell, mint ösztönözni. De tanulnunk kell a múlt hibáiból: sokszor túlságosan siettettük a visszatérését, túl korán küldtük vissza a pályára, és ismét megsérült. Ezt most mindenképp el akarjuk kerülni. A cél, hogy gond nélkül végigcsinálja a nyári felkészülést, mert jövőre nagyon-nagyon fontos játékosa lesz a csapatnak.”
A középpályás a szezon nagy részét különféle sérülések miatt kihagyta. A tavaszi idényben egyáltalán nem lépett pályára, mivel térdproblémák és egy műtét miatt teljesen harcképtelen volt.



