Újabb hihetetlen vád a román kapitány ellen: 35 tonnás buszt tolatott el a játékosokkal

Christoph Daum azt mondta, egy műsorban látta a csapatépítő "programot", ezért a dánok elleni meccs előtt megcsináltatta futballistáival.
Budai László 2017. szeptember 8., péntek 10:44
Christoph Daum azt mondta, egy műsorban látta a csapatépítő "programot", ezért a dánok elleni meccs előtt megcsináltatta futballistáival.
Szerző: Budai László 2017. szeptember 8., péntek 10:44

Továbbra is igen kétes a megítélése Romániában Christoph Daum szövetségi kapitánynak, aki már eddig sem volt az újságírók kedvence. Az ellenszenv csak nőtt vele szemben, miután biztossá vált, hogy Románia ezúttal sem kvalifikálja magát a világbajnokságra. A Montenegrótól elszenvedett vereség után az a Gabriel Torje kritizálta őt, aki korábban játszott Daum regnálása alatt, de jelenleg nem volt tagja a keretnek. A korábbi Udinese-futballista egy furcsa sztorit is felelevenített Daum kapcsán.

Egyszer ötünknek ki kellett szállni a csapatbuszból, és meg kellett próbálnunk eltolni azt. Aztán jöttek a többiek is. Azt kérdeztem magamtól: hol vagyunk, az óvodában?

- nyilatkozta Torje.

Daumot természetesen szembesítették a történettel, amit nem is tagadott.

- Láttam egyszer egy riportot, ahol egy csoportnak kötéllel el kellett húznia egy buszt. Megcsinálták, és ezzel nagyon jó tapasztalatot szereztek, mindannyian azt érezték, hogy a lehetetlennek tűnő dolgokat is meg tudják csinálni.

A dánok elleni meccs előtt – ami egyébként döntetlen lett – arra gondoltam, hogy én is hasonlót próbálok meg a csapattal. Megkértem néhány játékost, hogy tolják el a 35 tonnás buszt, de nem sikerült nekik. Aztán megkértem a többieket, hogy segítsenek, és meg is csinálták.

Úgy éreztem, valami jó történt velük, pozitívak voltak a reakciók.

Daumtól egyébként nem állnak távol a merész csapatépítő ötletek. Egyszer még a Bayer Leverkusennél parázson és üvegszilánkokon futtatta a játékosokat. Ehhez képest egy busz eltolása nem is olyan nagy kérés.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Dárdai Pál
A 26 éves szélső, Fabian Reese a napokban a csapat nevében látogatást tett Dárdai otthonában, a célja pedig az volt, hogy meggyőzze a magyar trénert a júniusban lejáró szerződésének meghosszabbításáról.
Magyarokat igazol?
Csepregi György
Három magyar játékos (ebből egy játszik itthon) van a belga élvonalba feljutó Beerschot magyar sportigazgatójának, Csepregi Györgynek a listáján. (Sportrádió)
Siófok
Vukmir távozott, megvan az utódja
Dragan Vukmir távozott a Siófok vezetőedzői posztjáról, utódja a legutóbb Ajkán dolgozó Jeney Gyula lett.
Tovább az összes átigazoláshoz