Fotó: dw.com
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) versenysorozataiban visszavonásig nem játszhatnak egymással ukrán és fehérorosz csapatok.
A szervezet pénteken jelentette be, hogy a döntés "az UEFA versenysorozatainak gördülékeny lebonyolítása érdekében" született, mivel "a csapatok, a hivatalos személyek és az egyéb résztvevők biztonsága a katonai konfliktus miatt nem lenne száz százalékig garantált".
A fehérorosz együttesek egy márciusi UEFA-döntés miatt nem játszhatnak hazai pályán nemzetközi kupameccset, és azokat az összecsapásokat, melyeken ők a pályaválasztók, zárt kapuk mögött kell lebonyolítani.
Az európai szövetség az orosz együtteseket és válogatottakat kizárta sorozataiból.
Olvastad már?
Teljes a lista: Ők lehetnek a Fradi, a Kisvárda, a Puskás és a Vidi ellenfelei Európában
A Ferencváros és a MOL Fehérvár két körben is kiemelt lehet.
Elolvasom
Átigazolások
Szeged
Tóth Balázs érkezhet
A Csakfoci úgy tudja, Laczkó Zsoltot az a Tóth Balázs válthatja Szegeden, aki az elmúlt éveket a Csákvárnál töltötte.
Paks
Szalai kérői
Szeptemberben egy moszkvai klub 2 millió euróért vitte volna Szalai Józsefet. Most, válogatottbeli bemutatkozása után pedig egy EL-csapat érdeklődik iránta. (NSO)
NB II
Edzőváltás Szegeden
Azonnali hatállyal távozott Laczkó Zsolt a Szeged-Csanád Grosics Akadémia éléről.