Az ötszörös válogatott játékos a kezdőcsapatban szerepelt, az ellenfél harmadik, győzelmet jelentő gólját azonban már a kispadról nézte végig.
- Balszerencsésen alakult a mérkőzés vége, a döntetlent megérdemeltük volna - mondta a vb-selejtező után a vegyes zónában újságírók kérdéseire válaszolva. - Sokat tettünk a második gólért, kiadtunk mindent a pályán, de a portugálok zseniálisan futballoznak. Abból látszik, hogy mi sem játszottunk rosszul, hogy sikerült megszorongatni a világsztárokat.
A fiatal középpályás tavaly ősszel még az NB II-es Soroksárban futballozott, januárban, Robbie Keane vezetőedző érkezésével párhuzamosan került vissza a Ferencvároshoz, beverekedte magát a kezdőcsapatba, márciusban pedig már a válogatottban is bemutatkozott a Törökország elleni Nemzetek Ligája-osztályozón.
- Nagyon gyorsan történt minden a klubomnál és a válogatottban is, csodálatos érzés hatvanezer néző előtt futballozni. Nem is lehet más a célom a jövőben, mint hogy hétről hétre a portugálokhoz hasonló tudású játékosok ellen játszhassak - tette hozzá, és kitért a következő, örmények elleni hazai mérkőzésre is.
- Biztosan nem lesz sétagalopp, mivel az örmények legyőzték az íreket, de a válogatott korábban is bizonyította, hogy hazai pályán bárki ellen van esélye, és ha szeretnénk ott lenni a vb-n, a következő mérkőzésen mindenképpen győznünk kell. - fogalmazott.
Tóth Alexet csapattársa, Ötvös Bence váltotta a 60. percben, aki a vereség miatt szintén kissé csalódottan nyilatkozott.
- Amit Rossi kért tőlünk, megoldottuk, a hajrában sikerült is az egyenlítés, de a portugálok egész mérkőzésen hatalmas nyomást helyeztek ránk, diktálták az iramot, rengeteg elmozgással próbáltak előnybe kerülni - fogalmazott a Ferencváros 27 éves középpályása, aki szombaton debütált a válogatottban, kedden pedig a második mérkőzésén lépett pályára. - Az írek elleni döntetlen is fájdalmas volt, ez pedig a vereség miatt még inkább az.
Hozzátette, a válogatottnak akár négy pontja is lehetne, szemben a megszerzett eggyel.
- Sikerülhetett volna szebben is a bemutatkozásom, de így sincs okunk a szégyenre, mert Portugália jelenleg Európa legjobb csapata. - hangsúlyozta.
Varga Barnabás is csalódott volt a pontvesztés, valamint amiatt is, hogy sárga lapot kapott és emiatt nem játszhat októberben Örményország ellen.
- Jó lett volna egy pontot itthon tartani, de semmi sincs veszve, második hely a célunk, szeretnénk azt elérni - fogalmazott a mérkőzésen duplázó csatár.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A két meccs után egy ponttal a csoport harmadik helyén álló magyarok legközelebb október 11-én a kvartettben második örményeket fogadják. A 12 csoportból az első helyezettek kijutnak az Egyesült Államokban, Mexikóban és Kanadában sorra kerülő világbajnokságra, amelyen először szerepel majd 48 csapat. A második helyezettek a jövő márciusi pótselejtezőn küzdhetnek tovább a vb-részvételért. (Csakfoci/MTI)



