Szoboszlai meseszép magyar barátnőjétől az angolok is odavannak, nem véletlenül - fotók

Miközben Szoboszlai Dominik a The Sun c. brit bulvárlap szerint lenyűgözően kezdte liverpooli pályafutását, a 22 éves, 60 millió fontos középpályás a jelek szerint minden támogatást megkap barátnőjétől, Gecsek Fannitól is.
Csakfoci.hu 2023. szeptember 14., csütörtök 13:30
Miközben Szoboszlai Dominik a The Sun c. brit bulvárlap szerint lenyűgözően kezdte liverpooli pályafutását, a 22 éves, 60 millió fontos középpályás a jelek szerint minden támogatást megkap barátnőjétől, Gecsek Fannitól is.
Szerző: Csakfoci.hu 2023. szeptember 14., csütörtök 13:30

A lap megjegyzi, hogy a szintén 22 éves szőke magyar szépség, nem csak egy egyszerű szurkoló, hiszen miközben befejezte üzleti diplomáját és modellfeladait is ellátja, a közösségi oldalakon is mindenben kiáll párja mellett. Kiemelik azt is, hogy a gyönyörű fiatal hölggyel még 2020-ban találkozott Szoboszlai, amikor a tehetséges középpályás a Red Bull Salzburgban játszott, de Gécsek Fanni maga is sportcsillag lehetett volna, hiszen fiatalon teniszben jeleskedett.

Végül Szoboszlai kedvese influencerré vált, és a modellfotózások mellett a közösségi oldalain is megmutatja, milyen csillogó életet él. És attól sem zárkózik el, ha a Vörösök legújabb magyar kedvencéről van szó, hogy nyilvánosan véleményt is nyilvánítson, még ha nem is feltétlenül direkt módon.

A The Sun szerdai cikkében felidézi azt az esetet, amikor a Liverpool a nyáron a belga középpályás, Romeo Lavia szerződtetéséért folytatott csatát a Chelsea-vel, a játékos pedig végül a Stamford Bridge-re történő költözést választotta. A 19 éves játékos még nem lépett pályára új klubjában, az egyik Pool-szurkoló pedig posztolt egy fotókollázst, amelyen Lavia a kispadon ül, Szoboszlai pedig épp a Liverpoollal ünnepel.

A Laviáról készült kép alatt egy felirat volt olvasható: "Pénzért játszunk". Míg Szoboszlai fotója alatt ez állt: "A szenvedélyért játszom." Gécsek Fani pedig egy like-kal jelezte, egyetért a felvetéssel...

Átigazolások
Szentlőrinc
Visinka távozott
A klub hivatalos honlapján jelentette be, hogy Visinka Ede vezetőedzővel közös megegyezéssel szerződést bontottak.
DVTK
Vincze az új sportigazgató
Hivatalossá vált, amit a Csakfoci előre jelzett: a DVTK bejelentette, hogy Vincze Richárd lesz Kovács Zoltán utódja a klub sportigazgatói posztján.
Diósgyőr
Ő lehet Kovács utódja
A csakfoci.hu információi szerint fiatal szakember kerülhet a DVTK sportigazgatói pozíciójába. Kovács Zoltán távozása után vélhetően a 42 éves Vincze Richárd veszi át a posztot.
Tovább az összes átigazoláshoz