Fotó: facebook.com/LiverpoolFC

Szoboszlai kikerülhet a Liverpool kezdőjéből az Európa Ligában - ez áll a háttérben

Angliában arról írnak, hogy Jürgen Klopp minden bizonnyal pihenteti majd kulcsjátékosait, így könnyen lehet, hogy Szoboszlai Dominikra is maximum csereként számít.
Budai László 2023. szeptember 20., szerda 12:41
Fotó: facebook.com/LiverpoolFC
Angliában arról írnak, hogy Jürgen Klopp minden bizonnyal pihenteti majd kulcsjátékosait, így könnyen lehet, hogy Szoboszlai Dominikra is maximum csereként számít.
Szerző: Budai László 2023. szeptember 20., szerda 12:41

Bár eddig a Liverpool minden tétmérkőzésén kezdő volt, elképzelhető, hogy ez a remek sorozata megszakad Szoboszlai Dominiknek. Legalábbis ha hihetünk a Liverpool Echónak, amely szerint a Vörösök eleinte arra használják majd inkább a sorozatot, hogy a nagy potenciállal rendelkező fiatal labdarúgói nemzetközi tapasztalatot gyűjtsenek, illetve hogy a rutinosabb, de a Premier League-ben kevesebb lehetőséghez jutó futballisták komoly meccsterhelést kapjanak.

A "kicsik" közül az éppen a hatos pozícióban (ahol a magyar játékos eddig a legtöbbet szerepelt a Poolban) játszó, 18 éves Bobby Clark, valamint az egy évvel nála is fiatalabb támadó, Ben Doak kaphat bizonyítási lehetőséget. Míg a tapasztaltabbak közül Joe Gomez, Kostas Tsimikas, Wataru Endo és Caoimhin Kelleher kerülhet a csapatba, közülük a Stuttgarttól érkezett japán labdarúgó szerepel a középpályán, igaz, voltak már együtt a pályán Szoboszlaival.

A lap szerint a Liverpoolnak van olyan mély a kerete, hogy ha nem akarja, akkor nem kell - vagy legalábbis nem az első perctől kezdve - bevetnie a nagyágyúit a csoportmérkőzések során, és ők majd csak a sorozat későbbi szakaszában kaphatnak komolyabb szerepet, amikor már egyre nagyobb a tét. Különösen igaz lehet ez a középpályásokra, ugyanis itt azért nem dúskál játékosokban a Pool.

Az angol csapat most csütörtökön kezdi meg EL-szereplését, 18.45-től az osztrák LASK Linz vendége lesz.

Olvastad már?
Szoboszlai azonnal robbantott a Liverpoolnál: Ő lett a hónap játékosa
A nyáron a német RB Leipzigtől 60 millió fontért igazolt Szoboszlai Dominikot választották meg augusztus hónap legjobb játékosának a Premier League-ben egyelőre veretlenül szereplő Liverpoolnál.
Elolvasom
Átigazolások
Légiósok
Reagált Orbán édesapja
Willi Orbán lipcsei jövője a téma a német sportsajtóban, azonban az édesapja nem aggódik fia sorsa miatt.
Légiósok
Szoboszlai jövője
A legégetőbb Ryan Gravenberch és Szoboszlai Dominik együttes megtartása a Liverpoolnak, mivel előbbi már sikerült, ezért most a magyar jövőjét szeretnék a lehető leghamarabb bebiztosítani.
Fradi
Tóth Alex-transzfer
A Galatasaray és a Benfica is több pénzt ajánlott, de az FTC és Tóth Alex is a szakmai szempontokat tette az első helyre, ezért igazolt végülis a fiatal középpályás a Bournemouth-hoz. (M4 Sport)
Tovább az összes átigazoláshoz