Nem mindennapi döntést hozott a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya, Bernd Storck a hétvégi, Genk-Eupen mérkőzésen. A vendégek vezetőedzője - aki tavaly még a mostani ellenfelet irányította - a szünetben, az ellenfél 3-1-es vezetésénél ugyanis lecserélte kapusát, Abdul Nurudeent. A 23 esztendős ghánai játékost a második és a harmadik találat miatt hibáztathatta Storck, aki ezért a második félidőre már az Union Berlintől kölcsönvett Lennart Moserrel küldte ki csapatát.
- Nurudeen megsérült-e? Nem, ez egy taktikai beavatkozás volt a részemről. Azt gondolom, ez volt a helyes döntés. Sokkal jobbnak éreztem a csapatot Moserrel a kapuban.
Hogy Nurudeen együtt tud-e élni ezzel a cserével? Kérdezd meg tőle magad!
- idézte a német szakember határozott nyilatkozatát a walfoot.be.
A mérkőzés első és második gólját a Ferencváros korábbi futballistája, Joseph Paintsil szerezte. Az Eupen a második félidőben tényleg jobban teljesített, fel is zárkózott 3-2-re, de a hajrára 10 emberre fogyatkozott, és végül 4-2-es vereséget szenvedett. Storck csapata három forduló után három ponttal a 15. a 18 csapatos belga élvonalban.
Az egyik gól, amiért a kapust hibáztatták
És a másik
Nemrég készítettünk interjút Bernd Storck magyar másodedzőjével, Czuczi Mátyással, a cikket az alábbi képre kattintva olvashatjátok.
![](https://www.csakfoci.hu/uploads/2022/06/czuczi_matyas_eupen-e1655302526420-768x432.jpg)
![](/uploads/2024/07/koh-e1721411789308-150x150.jpeg)
![](/uploads/2024/07/brodic_16x9-e1722009836158-150x150.png)
![](/uploads/2024/07/misleny-1-150x150.jpg)