30 éves lett Lionel Messi, akinek ügynöke egy érdekes sztorit is megosztott a kiváló labdarúgóról. Horacio Gaggioli így számolt be a történtekről.
Horacio Gaggioli így számolt be a történtekről.
Azt terveztem, hogy Madridba költözöm, és ezzel együtt Lionelt a Realhoz szerettem volna próbajátékra vinni. Végül azonban másképp alakult, én Barcelonába költöztem, ezért nem a Realnak ajánlottam be, hanem a katalánoknak.
A játékosügynök azt is elmondta most az interjúban, hogy ő sem hitt feltétlenül Lionel Messiben, hiszen túl kicsinek, vékonynak tartotta, de amint meglátta a Barca fiataljainál teljesíteni, eloszlott benne minden kétely. A folytatás ismert, a katalánok óriásit húztak vele, és mint a fenti történet is mutatja, néha egészen apró dolgok befolyásolják a történteket.
Átigazolások
Honvéd / Vidi
Keresett a tehetség
Öt országból vannak érdeklődők Somogyi Ádám ügyében - állítja egy olasz sportújságíró.
Fradi
Leandro tervei
"Soha nem titkoltam, hogy előbb-utóbb szeretnék vezetőedző lenni, de nagyon jól érzem magam a jelenlegi pozíciómban" - mondta Leandro, aki pár évig még biztosan másodedzőként fejlődne. (fradi.hu)
Újra a Partizannál
Srdjan Blagojevic
Srdjan Blagojevicot ismét a Partizan Belgrád élére nevezték ki.