A magyar válogatott olasz mestere szerint ez a csapat játszik idén a legjobban Európában.
A magyar válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi is elmondta, kinek szurkol a Bajnokok Ligájában, amelynek legjobb nyolc csapata között még három olasz együttes (az Inter, a Milan és a Napoli) is érdekelt.
Ebben a szezonban a Napoli fantasztikus stílusú futballt mutat be. Talán azt is megkockáztatom, hogy a legjobbat Európában a Manchester City mellett. Hogy őszinte legyek, én a Napolinak fogok szurkolni a BL-ben, már csak azért is, mert ha nem ezt mondom, akkor Olaszországban keresztre feszítenek (a mester Nápoly egyik külvárosában lakik - a szerk.)
- mondta Rossi a Ripostnak. A sorozat a Benfica-Inter, a Bayern München-Manchester City, a Real Madrid-Chelsea, valamint a Milan-Napoli negyeddöntőkkel folytatódik.
Olvastad már?
Pirlo a bírót és futballistáit is kiosztotta Szalai gólja miatt: "A játékosunk még pályára sem tudott lépni" - videó
A korábbi Juve-edző, a jelenleg a török Karagümrük együttesét irányító Andrea Pirlo értetlenkedett a magyar válogatott védő találata után.
Elolvasom
Átigazolások
Akhmat Grozny
Csercseszov távozott
Már nem Sztanyiszlav Csercseszov az Akhmat Grozny vezetőedzője.
Légiósok
Baráth kérője
Edzője megerősítette, hogy Baráth Péter iránt a Viktoria Plzen érdeklődik. De kevés lehet az esélye a téli váltásnak.
NB III
Urbán Flórián
Hivatalossá vált, hogy Urbán Flórián lett a BKV Előre vezetőedzője.