"A Twente a hajrában kapott nagy pofont a Fraditól, pokoli visszavágó vár rá" - a Voetbal Primeur szerint a Twente remekül kezdett, irányította a játékot, ám a 14. percben váratlanul fordult a mérkőzés képe: Bart van Rooij hibázott a labdakihozatal során, ezt pedig Lenny Joseph könyörtelenül kihasználta.
A Twentének kellett néhány perc, hogy magához térjen a bekapott gól után, de a 38. percben sikerült egyenlítenie, majd a második félidő kiegyenlített játékot hozott, ám a hajrához közeledve egyre inkább úgy tűnt, hogy a holland csapat mindent egy lapra tesz fel a győzelemért. John van den Brom együttese több lehetőséget is kidolgozott, ám a lap szerint a hazaiaknak hátul is résen kellett volna lenniük. Lenny Joseph előbb közelről még elhibázott egy óriási helyzetet, de tíz perccel a rendes játékidő vége előtt már nem kegyelmezett: második góljával 2-1-es győzelemhez segítette a Ferencvárost.
A portál megszólaltatta a debütáló holland válogatott támadót, Wout Weghorstot is. A 33 éves csatár egészen másképp képzelte el bemutatkozását a Twentében, ugyanakkor továbbra is lát esélyt a Ferencváros elleni visszavágón.
- Csalódott vagyok. Sokkal többet is kihozhattunk volna ebből a mérkőzésből. Nem így terveztük ezt a meccset. Időnként mi irányítottunk, de túl sok lehetőséget adtunk nekik arra, hogy veszélyes kontrákat vezessenek. Ennek lett az eredménye a két kapott gól – nyilatkozta, kiemelve azt is, hogy szerinte a vendégek győztes találatát nem lett volna szabad megadni, mert a kontrát megelőzően szabálytalankodtak vele.
Számomra ez egyértelmű szabálytalanság volt. A játékvezető azt mondta, hogy minden rendben volt, az esetet visszanézték, és nem találtak szabálytalanságot. Ugyanakkor azt is meg kell mondanom, hogy nagyon nehéz volt vele kommunikálni
- dohogott Weghorst.
A De Telegraaf "komoly csalódásként" írja le a történteket, úgy fogalmazva, hogy a Twente messzire került az Európa Liga főtáblájától. Wout Weghorst a lapnak is megszólalt és továbbra is lát esélyt arra, hogy új klubja kiharcolja a továbbjutást a Ferencváros ellen Budapesten.
- Teljes mértékben bízom benne, hogy ott jó eredményt tudunk elérni. Sokkal több volt ebben a mérkőzésben. Nem így kellett volna alakulnia. Tudtuk, hogy lesznek üres területek, és időnként jól ki is használtuk ezeket. Azzal is tisztában voltunk, hogy veszélyesen tudnak átmenni támadásba, mégis túl sokszor hagytuk ezt nekik. Emellett túl sok helyzetet is kihagytunk. Talán egy lehetőségnél gyorsabban kellett volna reagálnom. Emiatt még egy darabig bosszankodni fogok.
A tavaly még az Ajaxban szereplő, a nyári világbajnokságon a holland válogatottat is erősítő támadó elmondta, rendkívül jól esett neki a Twente-szurkolók fogadtatása, ugyanakkor az eredmény miatt csalódott volt.
- Nagyon várom ezt a szezont. Továbbra is nagyon bízom benne, még akkor is, ha ez most csalódást keltő kezdés volt - mondta a 33 éves futballista, akit a pályára vonulásakor a hazai szurkolók külön köszöntötték.
– Nagyon szép pillanat volt. A "You'll Never Walk Alone" című dalra kifutni a pályára különleges élmény volt. Mindenki láthatta, mit jelentett ez nekem.
Wat het debuut voor FC Twente betekent voor Wout Weghorst ❤️ pic.twitter.com/y5Sfg3pVmd
— ESPN NL (@ESPNnl) July 23, 2026
"Gólszerző újonccal is kikapott a Twente a Ferencvárostól" - írja a Voetbal International, amely kiemelte, hogy az új igazolások közül Wout Weghorst, Ramiz Zerrouki és Aske Adelgaard egyaránt rögtön a hazai kezdőcsapatban kapott helyet. Weghorst már az első percekben megszerezhette volna a vezetést, ám egy pontatlan labdaátvétel után az FTC kapusa hárított. A hazaiak jó nyitánya ellenére végül Bart van Rooij hibája vezetett a váratlan hátrányhoz.
Megjegyzik, hogy a Ferencváros hosszú időn keresztül kevés kreativitást mutatott és ötlettelennek tűnt, részben a sérült Naby Keïta hiánya miatt - a korábbi Liverpool-középpályás sérülés miatt nem állhatott csapata rendelkezésére.
Közben a Twentében – akárcsak az előző idényben – ismét Sondre Ørjasæter jelentette a legnagyobb veszélyt, ám a norvég támadó kétszer is óriási helyzetben hibázott, mindkétszer Dibusz Dénes védett bravúrral.
A Twente egyre nagyobb nyomást helyezett ellenfelére, Daan Rots, Thomas van den Belt és Kristian Hlynsson próbálkozásait is hárította a remek formában védő magyar kapus. Eközben Joseph már a harmadik nagy helyzetét is elrontotta, de a negyedik lehetőséget már nem hibázta el. A Twente így egy "elkerülhető vereséget" szenvedett, és nehéz feladat vár rá a jövő heti budapesti visszavágón.
"Csalódást keltő rajt után középszerű teljesítményt nyújtott a Twente" - összegeznek, és a holland lap szerint Bart van Rooij csapatkapitány különösen gyenge teljesítményt nyújtott, hiszen az első kapott gólnál komoly hibát követett el, ezért elégtelen osztályzatot is kapott.
Az NOS az írta, hogy a Twente Európa Liga-kalandja könnyen véget érhet már azelőtt, hogy igazán elkezdődött volna, és a jövő héten komoly feladat vár rá Budapesten a továbbjutás kiharcolásáért. Kiemelték, hogy a haiti válogatottal a világbajnokságon is szereplő Lenny Joseph jelentette a különbséget a két csapat között Enschedében.
A twenteinsite.nl szurkolói portál "fájdalmas vereségről" cikkez, és arról, hogy a Twente csütörtök este a saját dolgát nehezítette meg az Európa Liga-selejtező második fordulójának első mérkőzésén.
Az ad.nl szerint "pokoli feladat" vár a Twentére a visszavágón a Ferencvárostól elszenvedett hazai vereség után.