fotó: Andrew Powell/Liverpool FC via Getty Images
A Liverpool FC emlékművet állít hazai stadionja közelében a július elején tragikus autóbalesetben elhunyt portugál játékosa, Diogo Jota tiszteletére.
A Szoboszlai Dominikot, Kerkez Milost és Pécsi Ármint is foglalkoztató angol bajnoki címvédő vezetésének döntéséről a klub közösségi oldalán adtak hírt.
A portugál csatár emlékét olyan formában is őrzi a Liverpool, hogy játékosai az új szezonban "Forever 20" feliratú mezben fognak játszani. Jota a 20-as számot viselte, amelyet halála után a Liverpool visszavonultatott.
A 28 évesen elhunyt csatár 2020 óta játszott a Liverpoolban, amellyel bajnoki, FA Kupa- és Ligakupa-győzelmet is ünnepelhetett. Összesen 182 mérkőzésen lépett pályára az angol csapatban, 65 gólt szerzett és 26 gólpasszt adott. (MTI)
Olvastad már?
Nikolics beleállt a Vidibe: "Azt tapasztaltam, hogy magukat építik a vezetők és nem a klubot" - ezért nem lett sportigazgató Fehérváron
Nikolics elárulta, a korábbi vezetőedző Pető Tamás megkereste, hogy lenne-e kedve a csatárokkal foglalkozni. Azt is elmondta, hogy beszélgettek Cser-Palkovics Andrással a sportigazgatóságról, de abban maradtak, hogy egyelőre nem vállalja.
Elolvasom
Átigazolások
Két NB I-es csapat szeretné
David Toshevski
Az ETO FC és a ZTE FC is írásos ajánlatot tett az FCV Dender északmacedón válogatott támadójáért, David Toshevskiért.
Videoton
Kölcsönjátékos
A Videoton bejelentette, hogy a 2026/2027-es szezonban a Kispest-Honvéd FC kölcsönjátékosaként szerepel majd csapatban a 17 éves csatár, Kovács Erik.
Légiósok
Ismét Liverpoolban
Előrehaladott tárgyalások folynak Farkas Patrik visszatéréséről a Liverpoolba. A 19 éves középpályás korábban egy idényen át volt a Liverpool akadémiáján.