SMS-ek miatt mínusz öt pontról indul a Serie A-csapat

Emanuele Calaio üzenetei nagy bajba sodorták a Parmát, amely komoly hátrányból indul. A játékos még rosszabbul járt.
Budai László 2018. július 23., hétfő 20:01
Emanuele Calaio üzenetei nagy bajba sodorták a Parmát, amely komoly hátrányból indul. A játékos még rosszabbul járt.
Szerző: Budai László 2018. július 23., hétfő 20:01

Az újonc Parma a kizárást elkerülte, ám nehéz helyzetből kell kezdenie az olasz labdarúgó-bajnokság 2018–2019-es szezonját, mivel vesztegetési kísérlet miatt öt pontot levonnak tőle.

A klubot egyik játékosa, Emanuele Calaio sodorta veszélybe.

A csatár a másodosztály májusi zárófordulója előtt, melyben második helyen álló csapata korábbi együttesével, a Speziával csapott össze, több üzenetet küldött két korábbi csapattársának, arra biztatva őket, hogy „ne legyenek ünneprontók”, s ne erőltessék meg túlságosan magukat.

A pármaiaknak győzniük kellett a Spezia otthonában, hogy legyen esélyük rájátszás nélkül feljutni az élvonalba, végül 2-0-ra nyertek és a tabella második helyén zártak.

Az olasz ügyészség szerint ez megvesztegetési kísérlet volt, amiért a csapat kizárását kérte az élvonalból, alternatív megoldásként pedig hatpontos levonást javasolt és Calaio négy évre szóló eltiltását javasolta.

Eduardo Chiacchio, a klub jogi képviselője a múlt héten érthetetlennek nevezte a javasolt büntetést, és kijelentette, hogy a Parma nem tudja ellenőrizni játékosai telefonos üzeneteit.

Az Olasz Labdarúgó-szövetség (FIGC) illetékes testülete hétfőn döntött az ügyben, s úgy foglalt állást, hogy Calaio valóban vesztegetési kísérletet követett el, ám a Parmát nem zárta ki, hanem öt pont levonással sújtotta. A játékost két évre eltiltotta, emellett 20 ezer euró büntetés megfizetésére kötelezte.

A pármai klub a döntés kihirdetését követően jelezte, hogy fellebbez.

A kétszeres UEFA-kupa-, KEK- és háromszoros Olasz Kupa-győztes klub 2015-ben csődbe ment, de SSD Parma Calcio néven újjáalakult, elindult a negyedosztályban, és mivel azóta minden idény végén feljutást érő helyen végzett, ősztől ismét a Serie A-ban szerepelhet.

Neked ajánljuk
Átigazolások
ETO FC Győr
Román jobbhátvéd érkezett
Ismét igaznak bizonyult a Csakfoci korábbi információja, az ETO FC Győr ugyanis hivatalos Facebook-oldalán jelentette be, hogy szerződtette Stefan Vladoiut az ukrán élvonalbeli Kolostól.
Fradi
Abu Fani Angliában?
Izraeli hírek szerint egy angol másodosztályú klub igazolná le Mohammed Abu Fanit kevesebb mint 3,5 millió euróért, de az ulloi129.hu információi szerint a Fradinál nem tudnak az ügyről.
ETO/DAC
Csinger és Ouro
Megerősítették a Csakfoci korábbi értesülését: Csinger Márk egy szezonra az ETO FC-hez került kölcsönbe, miközben a togói válogatott középpályás, Samsindin Ouro Dunaszerdahelyre igazolt.
Tovább az összes átigazoláshoz