Rasszizmusért tiltották el a Lazio klasszisát

Húsz napra tiltották el megdöbbentő megjegyzéséért a játékost.
admin 2016. december 22., csütörtök 21:03
Húsz napra tiltották el megdöbbentő megjegyzéséért a játékost.
Szerző: admin 2016. december 22., csütörtök 21:03

 

Húsznapos eltiltást és 10 ezer eurós (3.1 millió forintos) pénzbüntetés kapott a Lazio labdarúgója, a bosnyák Senad Lulic, amiért rasszista megjegyzéssel illette Antonio Rüdigert, a nagy rivális AS Roma német védőjét.

Lulic a két csapat december 4-i, 2–0-s Roma-sikerrel zárult városi rangadója után úgy nyilatkozott a német válogatott hátvédről: "két éve még zoknit és nadrágszíjat árult Stuttgartban, most pedig azt hiszi, hogy egy fenomén. Ez nem az ő hibája, hanem a körülötte lévőké, akik civilizálatlan emberré tették.”

Lulic később elismerte, nem helyénvaló, ahogy fogalmazott, a Lazio szóvivője pedig nyilatkozatban kért bocsánatot a klub és a középpályás nevében.

A Lazio a következő 20 napban egyetlen tétmeccset játszik: január 8-án a Crotonét fogadja. (MTI)

Átigazolások
Csákvár
Edzőváltás
Tóth Balázs távozik az NB II-ben szereplő Aqvital FC Csákvár vezetőedzői posztjáról.
Honvéd
Feczkó válasza
"Ezt nem tőlem kell kérdezni, nekem élő szerződésem van, az illetékeseket kell megkérdezni erről" - Feczkó Tamás a jövőjét firtató kérdésre az M4 Sportnak.
Vasas
Így igazolnának
Erős Gábor, az NB II-es bajnok Vasas vezetőedzője elárulta, milyen koncepció mentén akarnak igazolni az NB I-re.
Tovább az összes átigazoláshoz