Nagy Ádám kiállítást harcolt ki, a Napoli így is hetet vágott a Bolognának

A magyar középpályás végigjátszotta a Napoli elleni bajnokit. Hamsík és Mertens is triplázott.
Budai László 2017. február 4., szombat 21:39
A magyar középpályás végigjátszotta a Napoli elleni bajnokit. Hamsík és Mertens is triplázott.
Szerző: Budai László 2017. február 4., szombat 21:39

Máskor több mérkőzés is kell ahhoz, hogy annyi történés legyen, mint a Bologna-Napoli összecsapás első félidejében. Hamsik és Insigne találatával a nápolyiak hat perc alatt kétgólos előnybe kerültek, ám a Nagy Ádámmal felálló hazaiak a 26. percben szépíthettek volna. Callejón kezezése után ugyanis büntetőt kaptak, ezt azonban Destro kihagyta. Callejón már ezért is pirosat kaphatott volna – csak sárga volt a „jutalma” -, fél perccel később azonban biztosra ment: a korábbi Real-játékos a labdát előle elpasszoló Naggyal ütközött, majd teljesen érthetetlenül utána rúgott a magyar játékosnak. Callejónt azonnal kiállították.

Sokáig mégsem volt emberelőnyben a Bologna, egy Napoli-kiugratás után ugyanis Masina lerántotta ellenfelét, itt is villant a piros, ráadásul a szabadrúgásból Mertens büntetett (0-3).

Ekkor még csak a 32. percben jártunk. Néhány minutummal később Torosidis révén szépített a Bologna, így kicsit visszajött a meccsbe, de Mertens 43. percben lőtt találata még a félidő előtt visszaállította a háromgólos különbséget.

A második játékrészben sem lehetett unatkozni: Hamsík előbb kihagyott egy ziccert, majd két bődületesen nagy gólt lőtt, a legvégén pedig nemcsak Hamsík, de Mertens is összehozta magának a mesterhármast.

Nagy Ádám végigjátszotta az összecsapást, a nagy arányú vereség ellenére a Bolognából egyértelműen a jobbak közé tartozott, támadásban is több olyan passza volt, amelyből gólszerzési lehetőség alakult ki.

ÍGY ÁLL A SERIE A - TABELLA

Bologna-Napoli 1-7 (Torosidis 36., ill. Hamsik 4., 70., 74., Insigne 6., Mertens 33., 43., 90.)

Így add a csakfoci.hu-t a mobilod főképernyőjéhez!

 
Átigazolások
FTC
Keane és a Celtic
Az FTC vezetőedzője, Robbie Keane edzői ambícióiról nyilatkozott.
Újpest
Külföldi erősítés
A 18 éves belső középpályás, Cheick Diabaté hazájából, az elefántcsontparti másodosztályú Leader SC-től igazol Újpestre, a második csapathoz - írja a Lila Sector.
Magyar foci
Doll kispadra vágyik
A Magyarországon élő Thomas Doll alig várja, hogy új csapata legyen. Azt is elárulta, egy osztrák klubbal nemrégiben kapcsolatban állt.
Tovább az összes átigazoláshoz