Andrea Pirlo, a Juventus szakvezetője - néhány nappal az olasz bajnokság rajtja előtt - megkapta az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) edzői pro licencét.
Az augusztus 8-án kinevezett Pirlo mellett Vincenzo Italiano, az élvonalban újonc Spezia trénere is hétfőn vehette át a diplomáját, amely ahhoz szükséges, hogy a Serie A-ban vagy B-ben valaki vezetőedzőként tevékenykedhessen.
Pirlo és Italiano eddig különengedéllyel dolgozhatott, mivel tavaly szeptemberben elkezdték a tanfolyamot. A továbbképzés 240 órából állt, és a koronavírus-járvány ideje alatt az internet segítségével zajlott.
A tanfolyam lezárásaként minden hallgatónak vizsgadolgozatot kellett írnia, majd azt szóban megvédenie.
Többek között olyan korábbi ismert labdarúgók vizsgáztak a Covercianóban lévő edzőközpontban, mint Thiago Motta, Cristian Chivu és Luca Toni. (MTI)
Átigazolások
DVTK
Edzőváltás
A Diósgyőri VTK bejelentette, hogy már nem Takács Péter a klub vezetőedzője.
Ferencváros
Hazatért Kanichowsky
A Ferencváros bejelentette, hogy Gabi Kanichowsky távozott és az izraeli Maccabi Tel Aviv csapatában folytatja.
Légiósok
Balogh új esélye
A belga élvonalban szereplő Westerlo szerződtetheti a magyar válogatott védőt, Balogh Botondot.