A Juve a 93. percben találta el először a kaput, azzal nyert - videó, tabella

Az előző Juventus-Lazio negatív hőse, Dybala ezúttal megmentő volt.
Budai László 2018. március 3., szombat 20:06
Az előző Juventus-Lazio negatív hőse, Dybala ezúttal megmentő volt.
Szerző: Budai László 2018. március 3., szombat 20:06

Sokáig úgy tűnt, a Lazio megállítja a Juventus menetelését az olasz bajnokságban. A torinóiak részéről azonban Dybala fantasztikus egyéni akciója végén, a 93. percben gólt szerzett, ezzel megnyerte csapatának a találkozót (0-1). A Juve ekkor találta el az összecsapás során először a kaput, de ez is elég volt a sikerhez.

Ősszel egyébként éppen Dybala volt, aki a ráadásban büntetőt hibázott a Lazio ellen, akkor amiatt (is) kaptak ki 2-1-re. Az argentin most javított. Allegri csapatának ez volt zsinórban a 10. győzelme a bajnokságban.

A listavezető Napoli este a Romával játszik rangadót.

TABELLA: ÍGY ÁLL A SERIE A

Dybala gólja

Neked ajánljuk
Átigazolások
Fradi
Kölcsönadás
Klubot váltott a Ferencvárosba januárban nagy reményekkel érkezett Aleksandar Cirkovic.
Mezőkövesd
Fiatal középpályás érkezett
Hivatalos honlapján jelentette be a Mezőkövesd, hogy szerződtette a 16 éves Vörös Barnát az NK Istrától.
Vasas
Csapatot keres Szánthó Regő
A legutóbb a Vasasban szerepelt 24 éves támadónak, Szánthó Regőnek július óta nincs csapata, jelenleg a Vasas II-vel edz és várja az új lehetőséget. (Nemzeti Sport)
Tovább az összes átigazoláshoz