Külön cikket szentelt a legnagyobb olasz sportlap, a La Gazzetta dello Sport Nagy Ádám (Bologna) Crotone elleni bajnoki debütálásának. A lap nyomtatott és internetes kiadása szerint Roberto Donadoni tökéletes döntést hozott, amikor nem a 10-15 millió euróra becsült guineai csodagyereknek, Amadou Diawarának ("Ki az a Diawara?" – teszi fel a kérdést a szerző, Guolio Saetta), hanem a magyar középpályásnak szavazott bizalmat a kezdőcsapatban, Nagy ugyanis remekül élt a lehetőséggel.
A cikk rámutat, hogy a Bologna olyan klubokat megelőzve szerezte meg a magyar játékost, mint a Leicester, a Benfica, vagy Marseille, és a 21 éves középpályás rögtön az első bajnokiján megcsillogtatta tehetségét, mind támadásban, mint védekezésben, annak ellenére is, hogy Donadoni nem a megszokott posztján, a védelem előtt játszatta, hanem kicsit balra kitolva.
"Nagy már a nyári barátságos meccseken megmutatta remek technikai adottságait, és ezúttal is tökéletesen beilleszkedett a csapatba, annak ellenére is, hogy kevés tapasztalata van még az olasz fociban. Vasárnap az egyik tagja volt Donadoni középpályás-triójának, rengeteg területet nyitott meg két társának, Taidernek és Pulgarnak, valamint az előtte futballozó és ugyancsak aktív Krejcinek. Mindez nem csak a megfelelő kezdeményezőképességet mutatja, de a remek helyezkedéséről is árulkodik" – fogalmaz a lap.
Ugyancsak megdicsérte a Gazzetta amiatt, hogy egyrészt maga is veszélyes volt a kapura, Cordaz, a Crotone óriási bravúrral védte a gólvonalon lövését, másrészt a társakat is remekül, összességében 87 százalékos pontossággal szolgálta ki. A Gazzetta végül 7-es osztályzattal jutalmazta Nagy bemutatkozását, ez pedig a mezőny legjobbja címet jelentette első Serie A-meccsén a fiatal válogatott labdarúgónak.
Megjegyezték, hogy Donadoni akkor is nyugodtan alhat majd, ha Diawara távozik az együttestől, mert megtalálta a megfelelő utódot a korábbi ferencvárosi játékos személyében, akiben
Az ESPN szerint a brazil Botafogo nem szerződteti az FTC játékosát, Júlio Romãót. Nemrégiben arról szóltak a hírek, hogy a klubok még tárgyalnak egymással.
Nyíregyháza
Kersák távozhat
A Nyíregyháza Spartacus megválna a nyáron szerződtetett Kersák Rolandtól, mivel Bódog Tamás vezetőedző nem számol a kapussal. (Öltözőn Túl)
DVTK/Fehérvár
Babos Bence
Babos Bence a téli átigazolási időszakban visszatérhet a Fehérvár FC-hez, bár a Diósgyőri VTK vezetőedzője, Vladimir Radenković szívesen megtartaná a támadót. (Öltözőn Túl)