Ebből a videóból kiderül, miért szeretik Nagy Ádámot Bolognában

A magyar középpályás remek szólója közben egy kötényt is kiosztott.
Budai László 2017. január 16., hétfő 12:26
A magyar középpályás remek szólója közben egy kötényt is kiosztott.
Szerző: Budai László 2017. január 16., hétfő 12:26
A legfrissebb hírekért kövess minket a Csakfoci Google News oldalán is!

A csakfoci.hu is beszámolt róla, hogy a Bologna a kezdőcsapatba visszatérő Nagy Ádámmal ismét sikeres tudott lenni, az együttes fontos három pontot szerzett a Crotone elleni idegenbeli olasz bajnoki mérkőzésen.

A találkozón ismét hozta megszokott, megbízható játékát a magyar középpályás, akit az olasz Eurosport is dicsért az összecsapást követően. Ráadásul Nagy Ádámé volt a mérkőzés egyik legszebb jelenete is. A második félidő elején szinte a saját alapvonalánál szerzett labdát, kicselezett egy embert, majd le is rázta őt, aztán egy hatalmas sprint közben egy kötényt is kiosztott. Végül egy remek passzal zárta a kiváló szólót, amelyet az alábbi videóban láthattok.


 

Átigazolások
Ex-Honvéd
Sannino munkában
Harmadik alkalommal ül le a Bellinzona kispadjára a korábbi Honvéd-edző Giuseppe Sannino, akinek a svájci harmadosztály utolsó helyéről kell elmozdítania csapatát.
Újpest
Beridze elkelt
A grúz élvonalban és a Konferencia Ligában szereplő Iberia 1999 szerződtette a nyáron Újpestről távozó Giorgi Beridzét.
Szentlőrinc
Új igazolás
Tovább bővült az NB II-es Szentlőrinc kerete, ugyanis a klubnál folytatja pályafutását Butá Gabriel Nicolae. A 24 éves, román-magyar labdarúgó bal oldali védőként és védekező középpályásként is bevethető.  
Tovább az összes átigazoláshoz