Conte szerint egy edzőnek nagyon intelligensnek kell lennie - így állította győztes pályára az Intert

Kéri András Dániel, a Calcio Analyst Italia főszerkesztője, a Calcio titka című könyv szerzője Fabio Capello után egy másik nagy olasz edzővel készített exkluzív interjút. Antonio Conte több témát is érintett a pályafutásával kapcsolatban.
Privacsek András 2022. május 5., csütörtök 12:32
Kéri András Dániel, a Calcio Analyst Italia főszerkesztője, a Calcio titka című könyv szerzője Fabio Capello után egy másik nagy olasz edzővel készített exkluzív interjút. Antonio Conte több témát is érintett a pályafutásával kapcsolatban.
Szerző: Privacsek András 2022. május 5., csütörtök 12:32

Conte elmondta, hogy sikerült az Intert kimozdítani a Juventus árnyékából.

- Az Inter valóban nem nyert egy évtizedig. A Juventus akkoriban már nyolc bajnoki címet gyűjtött be, és az első milánói évemben mögöttük végeztünk a második helyen. Rendkívüli feladat előtt álltunk, és a klub részéről megvolt a kellő akarat ahhoz, hogy valami különleges eredményt mutassunk fel, és az Intert ismét előkelő helyre emeljük a futballtérképen. Meggyőzött engem a projekt, és az, hogy Marotta személyében olyan vezetővel dolgozhattam együtt Milánóban, akivel már értünk el sikereket korábban. Ők mindenáron engem szerettek volna vezetőedzőnek, és ígéretet tettek arra, hogy követni és támogatni fogják a döntéseimet.

Eredetileg három éves célt tűztünk ki arra, hogy győztes csapatot alkossunk az Interből. Ehhez képest már az első évben másodikok lettünk a bajnokságban, egyetlen ponttal lemaradva Juventus mögött, és az Európa Liga döntőjébe jutottunk, ahol vereséget szenvedtünk. A második évben pedig megnyertük a bajnokságot.

- Sikeres időszak volt, és egy fejlődési folyamat része, amelyet a játékosaink teljesítményének köszönhetően sikerült lerövidítenünk. Rövid időn belül teremtettük meg a győztes mentalitást, és a bajnoki cím elhódítása véget rendkívül elégedett lehetek a munkánkkal. Hosszú idő után az első sikert hoztuk el a klub számára.

A Tottenham jelenlegi szakvezetője arról is beszélt, hogy mi a különbség az angol és az olasz csapatok között.

- Rengeteg különbség van. Külföldön, például Franciaország, Németország, Anglia, vagy éppen Spanyolország esetében, elkerülhetetlenek a mindennapi szokások közti eltérések.

Úgy gondolom, hogy nagyon intelligensnek kell lenned egy külföldi feladat elvállalásakor, mert nem változtathatod csak úgy meg az új környezetedet jellemző szokásokat.

- Alázatosan kell a dolgokhoz állnod, és nem gondolhatod azt, hogy mindenben módosítanod kellene. A Chelsea-nél például 6-7 területre kellett fókuszálnom. Elsősorban a pályára, a napi szintű edzésmódszerekre, nyilván ez volt a legfontosabb számomra. Ezt követően a klubnál tapasztalható közeg és hangulat javítására, a megfelelő mentalitás megteremtésére helyezve a hangsúlyt. Legfőképpen az intelligenciádra van szükséged. Hogy tudd, hogy egy idegen országban vagy, ahol a helyi szokások eltérőek, és ezek alapján tudnod kell alkalmazkodni az adott közeghez és az új helyzetekhez. Szép lassan pedig a lehetőségekhez képest a legjobb mederbe kell, hogy tereld a munkádat.

Még több részlet itt.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Diósgyőr
Gera csak külföldre menne
Gera Dániel - akinek Diósgyőrben jövő nyárig szól a szerződése - elmondta: Magyarországon belül már nem akar klubot váltani, de egy esetleges külföldi szerződésre nyitott. (M4 Sport)
Légiósok
Kerkez tesvére árulkodott
Nagyon úgy tűnik, hogy megvan a Bournemouth légiósának, Kerkez Milosnak az új csapata.
Kecskemét
Megvették az MTK-játékost
Az elmúlt két szezont Budafokon kölcsönben szereplő MTK-játékos, Merényi Ádám átigazolási díjért szerződött a KTE-hez.
Tovább az összes átigazoláshoz