A magyar szélső sem segített, nehéz helyzetben a Kaiserslautern.
A Stieber Zoltánt kezdőként bevető Kaiserslautern az éllovas Braunschweig otthonába látogatott a Bundesliga 2 hétfői játéknapján. A magyar támadó csapata nem épp rózsás helyzetből, a tabella 16. helyéről várta a kemény megmérettetést.
A hazaiak ráadásul gyorsan nyomatékosították az erőviszonyokat, hiszen már az első húsz percben megszerezték a vezetést. Mint később kiderült, ez a gól egyben a három pontot is jelentette számukra, mert az ezúttal 70 percet a pályán töltő Stieber csapata ugyan mezőnyben egyenrangú ellenfélnek bizonyult, az egyenlítés azonban nem sikerült.
Braunschweig - Kaiserslautern 1-0 (Omladic 18.)
Átigazolások
Mezőkövesd
Hosszabbítás
A Mezőkövesd bejelentette, hogy a csapat 23 éves kapusa, Winter Dániel a következő idényben a klubot erősíti.
ZTE
A Basel lehet a befutó
Akpe Victory a svájci Basel csapatánál folytathatja pályafutását, miután sajtóhírek szerint a ZTE és a Bsel megállapodásra jutott. (Rudy Galetti)
Puskás Akadémia
Utánpótlás-válogatott érkezhet
Információink szerint a Csíkszeredától távozó Brügger Dániel a Puskás Akadémiánál folytathatja pályafutását.